Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Budapest, 2020. november 23. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. november 23-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Tállai András hozzátette, hogy a „Magyarország az OECD legnagyobb adócsökkentője”, versenyelőnyt is jelentő cím a héten megjelent OECD Revenue Statistics című kiadványában szerepel. A kormány adócsökkentési politikája révén Magyarország az adócsökkentés mintaállamává vált – szögezte le az államtitkár, hozzátéve, hogy nemcsak az OECD tanulmánya szerint elismerésre méltó a magyar eredmény, hanem az Európai Unió más tagállamaival összehasonlítva is.

Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés 2017-ben, a 2018-as mérsékléssel pedig ezüstérmes lett az ország. Magyarországnak köszönhető a tavalyi trendfordulás a nemzetközi adóterhelésben is, a 2008-as válság óta ugyanis 2019-ben fordult elő először, hogy az adóbevétel GDP-hez viszonyított aránya csökkent az OECD tagállamokban. Ez az arány korábban évről-évre folyamatosan nőtt, és csak tavaly fordult meg az adóemelkedési-trend – magyarázta az államtitkár. 2019-ben azért mérséklődött nemzetközi szinten átlagosan 0,1 százalékponttal az adóterhelés, mert Magyarország nagymértékű adócsökkentést hajtott végre – szögezte le Tállai András.

Magyarország a 2018-as 0,8 százalékpontos GDP-arányos adóbevétel-csökkenést 2019-re csaknem megduplázta, és tavaly az 1,7 százalékpontos csökkentéssel a legjobb eredményt érte el az OECD adómérséklési versenyében – mondta az államtitkár. Az OECD költségvetési bevételeket elemző kiadványának adatai szerint tavaly Magyarországon 35,8 százalékra csökkent az adóterhelés mértéke.

Adóügyekben jelentős eredményeket értünk el – hangsúlyozta Tállai András, hozzátéve, hogy 2010 óta folyamatosan csökkennek a munkát, a vállalkozásokat és a családokat terhelő adók. Felidézte, hogy a társasági adó 9 százalékos mértéke a legalacsonyabb az Európai Unióban, a személyi jövedelemadó csekély – 15 százalékos – mértékével Magyarország bronzérmes, és 2017-től kezdetét vette a munkáltatói adó mérséklése is, amely 2016-ban még 27 százalék volt, jelenleg pedig már csak 15,5 százalék. 

Korábban írtuk

Tállai András hangsúlyozta, hogy a kormány adócsökkentési politikája a koronavírus-válságban is folytatódik, csak eddig mintegy 400 milliárd forintnyi közteherről mondott le a vállalkozások és a lakosság javára az állam.