Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a rendezvényen, hogy a vállalat elektromos járművek akkumulátorához szükséges hőelvezető ragasztót fog előállítani Magyarországon, s a mintegy 3,8 milliárd forint értékű beruházást az állam 380 millió forinttal támogatta.

Beszédében rámutatott, hogy a projekt tovább erősíti hazánk szerepét az elektromos autóiparban és lehetővé teszi az elektromos akkumulátorgyártó kapacitás további bővítését.

Hangsúlyozta: itt találkozik a keleti és a nyugati autóipar, Magyarország fontos részét képezi a német vállalatok elektromobilitási stratégiájának, valamint a világ hat legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül három is kapacitásokat hozott itt létre.

„Magyarország az elektromos autóipari átállás Európa-bajnoka” – szögezte le, aláhúzva, hogy a szektor alapvetően meghatározza a magyar gazdaság hosszú távú jövőjét. Kiemelte, hogy idén minden bizonnyal teljesülni fog a kormány régi célkitűzése, és az autóipari ágazat termelési értéke eléri a tízezer milliárd forintot.

Szijjártó Péter elmondta, miközben Európa az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók miatt a recesszió felé halad, a kormány célja Magyarország fizikai, gazdasági és energiabiztonságának garantálása.

Mint mondta, a világ nagy nehézségekkel szembesül napjainkban, és Magyarország a szomszédban zajló fegyveres konfliktus miatt különösen nagy veszélynek van kitéve a fizikai, a gazdasági és az energiaellátási biztonság terén.

„Az európai gazdaság a háború és a szankciók miatt recesszió felé halad. A magyar kormány célja egyértelmű: ebből a recesszióból ki kell maradni” – hangsúlyozta. Aláhúzta, ennek egyetlen lehetséges eszköze, ha fenntartjuk az ide érkező beruházások ütemét, ugyanis azok meghatározók a nemzetgazdasági teljesítmény szempontjából.

Közölte, a jelenlegi helyzetben felértékelődnek a megbízható partnerségek, stratégiai együttműködések, amelyekre jó példa a Magyarország és Dél-Korea közötti kapcsolat.

A miniszter ezt követően a magyar-dél-koreai gazdasági kapcsolatokat méltatta, és arról számolt be, hogy a kétoldalú kereskedelem tavaly meghaladta az ötmilliárd dollárt és ezzel rekordot döntött, az idei év első nyolc hónapjában pedig további 20 százalékos növekedést regisztráltak.

Mint mondta, mára a dél-koreai vállalatok alkotják hazánkban a harmadik legnagyobb beruházói közösséget a német és az amerikai cégek után, amit jól példáz, hogy 2019-ben és 2021-ben is a kelet-ázsiai országból érkezett ide a legtöbb beruházás.

Korábban írtuk