Fotó: koronavirus.gov.hu
Hirdetés

Kiemelte: a koronavírus-járvány miatt a fenti ágazatokban működő vállalkozások rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, ezért számukra bértámogatást dolgozott ki a kormány.

A kormány a bértámogatási programot ismét meghosszabbította, a vállalkozások adminisztrációját egyszerűsítette, a kifizetéseket pedig felgyorsította – mutatott rá György István.

Az új szabályozás eredményeként a megítélt támogatások 98 százalékát már kifizették a kormányhivatalok – tette hozzá.

A vállalkozások a megítélt 35,5 milliárd forintból 35 milliárdot már meg is kaptak, vagy a napokban megérkezik a számlájukra a pénz – részletezte. Mindez elmondása szerint 15 ezer vállalkozást érint, amelyeknél a dolgozók bérének felét 4 hónapra átvállalja a kabinet.

Korábban írtuk

A kormány minden erejével azon dolgozik, hogy az emberek egészségét, életét megvédje, és a munkahelyeket megőrizze; célja, hogy mielőbb újra kinyithasson az ország – húzta alá az államtitkár. Ehhez az kell, hogy a lehető leghamarabb minél többen megkapják az oltást – tette hozzá utalva arra, hogy erre készen állnak, ha érkezik elég vakcina.

György István arra kérte az embereket, hogy addig is vigyázzanak egymásra.