Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Hirdetés

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a növekedés.hu portálon kedden megjelent véleménycikkében az előző sikertelen válságkezelések legfontosabb tanulságát először abban vonta le, hogy semmilyen körülmények között sem szabad újabb nemzetközi, ezen belül uniós hitelfelvétellel kezelni a mai kihívásokat. Ezzel szembeállította, hogy az Európai Unió déli országai eladósodnak, mert a rendszerszintű válságot, az euró és az EU válságát nem képesek az EU és az eurózóna számukra kedvező átalakításával megoldani. Magyarország és a V4-ek mások, az ő rendszerük már Európa jövője és a jövő Európája – hangoztatja a szerző.

A korábbi válságok második döntő tanulságát abban látja, hogy a gazdasági kilábalás döntő forrása a foglalkoztatás és a vásárlóerő megőrzése. Az 1990-es évtized első felében megszűnt 1,5 millió munkahely soha nem épült vissza. Most átmenetileg megszűnik néhány százezer munkahely, de ezek többségét még ebben az évben vissza lehet építeni véleménye szerint.

Az elmúlt 10 év sikereinek harmadik forrása, amit használni kell: a hitel. Véleménye szerint 2013-ban azért indulhatott meg a növekedési fordulat, mert a költségvetés rendbetétele után a jegybanki pénzpolitikát is átformálták. A hitelállomány csökkenése helyett bővültek a vállalati és lakossági hitelek. Matolcsy György számításai szerint, ha kétszámjegyű a hitelállomány bővülése, akkor legalább 2 százalékkal nő a magyar gazdaság.

Korábban írtuk

Egy vadonatúj tanulságot is alkalmazni javasol Matolcsy György abból kiindulva, hogy meglátása szerint az elmúlt két év kiemelkedő, átlagosan 5 százalékos növekedése mögött a beruházási tevékenység magas szintje áll. Mindkét évben a teljes növekedés 75 százalékát adták a beruházások, ennek közel felét az építési tevékenység. Már egy tőke- és technológiaintenzív növekedési pályán vagyunk/voltunk – állapítja meg és hozzáteszi: aki tehát most beruházást indít, az mindenkit segít a gazdaság újra indításában, ez kiemelten igaz az államra.

Szokása szerint idézettel zárja mondandóját, „ahogy az ismeretlen római üzeni nekünk: Ne holnap, inkább ma!/Non cras, quod hodie!/”.