Hirdetés

Az MTÜ hétfőn az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában azt írta: a filmben a Bagossy Brothers Visszajövök című dala hallható. A film a következő időszakban látható lesz televíziós csatornákon és a közösségi médiában is.

Az ügynökség azt üzeni Magyarországnak, hogy „senki se adja fel a reményt, hiszen közös erővel sikeresen fogjuk leküzdeni a jelenlegi nehéz helyzetet és újra útra kelhetünk a csodás hazai úti célok felé” – emelték ki, hozzátéve: „most azonban az a legfontosabb, hogy vigyázzunk egymásra”.

A közleményben idézik Guller Zoltánt, az MTÜ vezérigazgatóját, aki azt mondta: „februárban még azt gondoltuk, hogy áprilisban arról szólnak majd a kampányaink belföldön, (…) mindenki induljon el és fedezze fel az országot, azokat a rejtett kincseket, csodákat, amelyek mindenhol ott rejtőznek. Azóta minden megváltozott, nemhogy új fejezetet kell nyitni a turizmusban, de egy teljesen új könyvet kell írni”.

Guller Zoltán kiemelte, a mostani kampányuk „ugyanúgy szól a rendkívül nehéz helyzetbe került szakmának is: nekik is üzenjük, és üzenem személyesen is, hogy visszajön még a fejlődés és a virágzás korszaka a turizmusban”.