A tájékoztatás szerint a maximum 200 000 forintos összegre jogosult több mint 29 ezer betétes a kézbesítőtől veheti át a kártalanítási összeget. A 200 000 forint és 2 500 000 forint közötti összegre jogosult több mint 12 ezer betétes a kijelölt postán kaphatja meg az összeget.

Hirdetés

A közleményben felhívják a figyelmet arra, hogy az ügyfelek már szombaton átvehetik a pénzt, ha az értesítőben megjelölt posta nyitva tart. Ha nem, akkor a legközelebbi munkanapon, azaz szerdán juthatnak hozzá.

A postán történő átvételre a betéteseknek 2022. március 29-ig nyílik lehetőségük. Az át nem vett összegeket a Magyar Posta vissza fogja utalni az OBA-nak, az ilyen összegért a betétesek 5 éven belül jelentkezhetnek közvetlenül az OBA-nál – írják a közleményben

Az OBA közölte, előfordulhat, hogy az érintettek hamarabb megkapják a pénzüket, és csak ezt követően jut el hozzájuk postai úton a kártalanításról készített kivonat.

Korábban írtuk

Az OBA hangsúlyozza, hogy a kártalanítást a végelszámolás alatt álló Sberbanktól kapott adatok alapján végzi, és azt kéri, amennyiben a kapott összeg kevesebb, mint amire számított az ügyfél, akkor vegye fel a kapcsolatot a Sberbank végelszámolását végző PSFN Kft.-vel (www.psfn.hu), és tisztázza számlaegyenlegét – tájékoztatott az Országos Betétbiztosítási Alap.