Fotó: Szijjártó Péter, Facebook
Hirdetés

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a kormány mindig is kiemelt támogatást biztosított a nemzetközi piacokra kilépő és ott sikereket elérő magyar vállalatoknak.

„Most olyan sikertörténet indul el, amelynek keretében egy magyar építőipari vállalat a valaha volt legnagyobb magyar útépítési projektet valósítja meg a világnak ebben a térségében” – fogalmazott.

Tájékoztatása szerint a húszmilliárd forintos fejlesztés keretében két nagy felüljárót épít meg Colombo közelében a Betonútépítő Zrt., ezzel is hozzájárulva a helyi autópálya-fejlesztési program sikeréhez. A beruházás a magyar Eximbank kötött segélyhitelével valósul meg.

A projekt előreláthatólag 2023 októberére fog lezárulni. Az építkezéshez szükséges fémszerkezeteket már gyártják Nyíregyházán, s idén márciusban megkezdődik a kiszállításuk, így májusban elindulhat a munkálatok látványos része – közölték.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter colombói látogatása során többek között a Srí Lanka-i kormányfővel, illetve a kereskedelmi, az oktatási, az útügyi és a külügyminiszterrel is találkozik.