Megtorpanni látszik a használt lakások áremelkedése – mondta Balla Ákos, a Balla Ingatlaniroda tulajdonosa az M1 aktuális csatornán.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A szakértő szerint ez a megállapítás az újépítésű lakásokra nem igaz, ezen a piacon az látszik, hogy a vevők elfogadják az előzetesen publikált árakat.
    
„Ezek nagyjából kőbe vésett árak, nem nagyon várhatók akciók (…) és ez nagyjából arányos a használt lakáspiaci árszinthez képest” – mondta.
    
A KSH adatai ezt még nem tükrözik, hiszen a hivatal kimutatása a 2-3 hónappal ezelőtti, tehát a nyári állapotokat mutatja – mondta.
    
Megjegyezte azt is, hogy meglátása szerint 2018-ig, első ütemben 7000-8000 új lakás épülhet Budapesten. 
    
Ezek nagy része ma még csak tervrajzon létezik – fűzte hozzá.

(MTI)