Az EU az idén május 7-én és 8-án rendezett csúcstalálkozóján három fő, 2030-ig elérendő célt határozott meg:

Hirdetés
  • legalább 78 százalékos foglalkoztatási ráta az Európai Unióban;
  • évente a felnőttek legalább 60 százaléka vegyen részt képzésekben;
  • a társadalmi kirekesztődés vagy a szegénység kockázatának kitettek száma legalább 15 millió fővel – és ezen belül legalább 5 millió gyermekkel – csökkenjen.

A kezdeményezés, bár első ránézésre úgy tűnhet, kizárólag a szociális értékek erősítését célozza, nem a jótékonykodásról szól. A szociális dimenzió aktív bevonása mindig is a magas versenyképességű gazdaságok lényeges elemének számított, amely versenyképességből igencsak híján volt az EU az utóbbi bő egy évtizedben. Egy ilyen helyzetben, a XXI. század adta kihívásokkal szemben, a plurális gazdasági szemlélet mellett a klasszikus értelemben vett és az új típusú körülmények szerint formálódó szociális és szolidáris gazdasági szempontok figyelembevétele is nélkülözhetetlen egy sikeres gazdaságpolitika felépítéséhez és kialakításához – jelen esetben újjáépítéséhez.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk