Több mint 3 milliárd forint értékben szereztek be új orvostechnikai eszközöket – köztük mammográfkészüléket, sterilizálós berendezést és gyógyszeradagolókat – a budapesti Honvédkórházban az Egészséges Budapest Program keretében – jelentették be csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Benkő Tibor honvédelmi miniszter elmondta: a 3,4 milliárd forintos beruházás keretében 149 új, korszerű eszközt szereztek be, amelyeket 19 egészségügyi egységnél helyeznek el.

Kiemelte: a mostani beszerzés nagymértékben segíti a betegek gyógyítását. Egyúttal örömét fejezte ki, hogy a Honvédkórház a centrumkórházak között van, és így érinti az egészségügy átfogó fejlesztése.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy 2006-2007-ben tíz telephelyen hozták létre az akkori Állami Egészségügyi Központot. Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében most fontos cél – tette hozzá -, hogy a Honvédkórház a teljes ellátást egy – a központi, Róbert Károly körúti – telephelyen valósítsa meg.

Benkő Tibor szólt a korábbi közalkalmazottak honvédelmi alkalmazottá válásáról is, hangsúlyozva, hogy a mintegy 7200 honvédségi dolgozó több mint 99 százaléka elfogadta az új, honvédelmi alkalmazotti jogállást.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az eddigi egészségügyi fejlesztéseket összefoglalva elmondta, a kormány az elmúlt években 500 milliárd forinttal fejlesztette a vidéki ellátórendszert. A hét elején Szombathelyen adtak át egy onkológiai centrumot, ezzel a magyarországi regionális onkológiai központok fejlesztése befejeződött – mondta.

Úgy folytatta: a következő lépés a központi régió – benne Budapest – fejlesztése, ez az ellátórendszer négymillió ember ellátásáért felel. A központi régió fejlesztésénél négy centrumkórházat, 24 társkórházat és 32 járóbeteg-szakrendelőt hoznak létre. Erre tavalyelőtt 40, tavaly 30, idén 41,5 milliárd forintot fordítanak.

A miniszter elmondta: a régiót érintő diagnosztikai fejlesztés összesen 19 nagy teljesítményű diagnosztikai eszközt, köztük több MR-, CT-berendezést, röntgengépeket, korszerű, digitális mammográfot, lineáris gyorsítót foglal magában. 

A 24 társkórház közül 21-ben csaknem 10 milliárd forintért szereznek be eszközöket. A szakrendelői fejlesztésekre a kormányzat megközelítőleg 60 milliárd forintot fordít, az önkormányzatok ehhez 6 milliárd forinttal járulnak hozzá.

Az EBP program következő fejlesztése a Semmelweis Egyetemet érinti, amely a betegellátás mellett az oktatásért is felel.

Kérdésre válaszolva Kásler Miklós elmondta: a sürgősségi betegellátó rendszer január elsejével elindult. Mind az 59 sürgősségi betegellátó egység minden nap jelentést adott. Az első hét tapasztalata az volt, hogy a legsúlyosabb (1-es, 2-es sürgősségi besorolású) eseteknél mind az 59 kórházban 5 percen belül megtörtént az adatrögzítés, 10 percen belül ellátták a betegeket.     

Benkő Tibor a Honvédkórház sürgősségi osztálya működésének feltételeire, a személyi változásokra vonatkozó kérdésre azt mondta: van elegendő orvos, a kórház sürgősségi ellátása biztosított.