Fotó: Wikimedia Commons (archív)
Hirdetés

A térségi települések három évvel ezelőtt nyújtottak be pályázatot Balatonfenyves vezetésével, hogy a Nagybereken átvágó kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe. Ez közúton csak nagy kerülővel, Fonyódon és Lengyeltótin keresztül érhető el.

A polgármester felidézte, hogy a célra év elején nyertek 650 millió forint támogatást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében. A 2,1 milliárd forintból a vasút felújítása történik meg, a 650 millió forintos forrásból pedig Csisztafürdőnél egy kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül, fejlesztik a kisvasút imremajori állomását, és korszerűsítik a fenyvesi végállomás épületét – tette hozzá. Reményei szerint, több mint egy évtizednyi üzemszünet után, legkésőbb 2021-ben újra el lehet majd jutni a Balaton-partról Buzsákra, illetve Csisztapusztára kisvasúttal.

A MÁV-START tájékoztatása szerint idén nyáron rekordszámú, júliusban és augusztusban is 24 ezer utas váltott jegyet a balatonfenyvesi kisvonatokra. A márciusban megkezdett, majd a nyárra felfüggesztett pályafelújítás hétfőtől november végéig folytatódik Balatonfenyves és Somogyszentpál között, pótló-buszok közlekednek a vonalon.