Jakab István, a Magosz elnöke a kialakult krízishelyzethez vezető időszakra utalva megemlítette, hogy Magyarországon az a Bige-holding működteti az egyetlen nitrogénműtrágya gyárat, amelyet kartellezés miatt 14,1 milliárd forintra büntetett a Gazdasági Versenyhivatal, és amely az elmúlt hét évben, az irányítottan működtetett piacon 35-40 milliárd forint kárt okozott a magyar gazdáknak.

Hirdetés

Hozzátette: a nagyvállalkozó a gázáremelkedésre hivatkozva akkor emelte a műtrágya árát, amikor az energiaár éppen csökkent, és csak egyetlen napot biztosított a hazai gazdáknak a vásárlásra, megzsarolva őket, hogy ellenkező esetben kiviszi a műtrágyát az országból.

Jóllehet Bige László ezt visszavonta – kétnapos vásárlási időt biztosított, és bejelentette, hogy nem viszi ki a műtrágyát az országból – a gazdák már nem hisznek neki – jelezte a Magosz elnöke. Jakab István azt mondta, Bige a vagyonát „a magyar gazdákon nyerte”, így elvárható, ha baj van, legyen partnere a gazdáknak.

Valamennyi mezőgazdasági érdekképviselet a kormánnyal együtt lép fel annak érdekében, hogy a gazdák számára biztosított legyen a műtrágya. Ha kell, a kormány beavatkozik, de egyelőre úgy néz ki, hogy a piacon biztosított lesz a megfelelő mennyiség – mondta Jakab István.

Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar megyei elnöke felhívta a gazdák figyelmét, mihamarabb hozzák meg a döntést annak érdekében, hogy tavaszra meglegyen a megfelelő tápanyag-utánpótlás. A megyében 17 ezer kérelem érkezett eddig a gazdáktól a beszerzésre, a legtöbben az integrátorok ajánlásai alapján, receptúra szerint alkalmazzák a műtrágyát – fűzte hozzá.

A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a krízis időszakában érdemes lenne „belenézni a talajba”, vagyis talajvizsgálat alapján tápanyag-gazdálkodási tervet készíteni, amiben a kamara segít a gazdáknak.

Szólláth Tibor azt mondta, ez elvezethet a jövőben a műtrágyát helyettesítő technológiák arányának növeléséhez.

Örvendi László, a Hajdú-Bihar Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke szerint is felül kell vizsgálni a növénytermesztési technológiákat, ebben kezdeményezik a Debreceni Egyetem agrártudományi központjának közreműködését. Ugyanakkor kijelentette: a hajdú-bihari gazdák felháborodással fogadták Bige László értékesítési elképzelését, amelyet rá akar kényszeríteni a gazdálkodókra.

Korábban írtuk