A tavalyi negyedik negyedévben 522 milliárd forinttal, az egész évben pedig 1574 milliárd forinttal, az időszakra eső  GDP arányában  5,4 százalékkal, illetve 4,5 százalékkal nőtt a háztartások nettó megtakarítása – jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján a Magyar Nemzeti Bank. 

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A tranzakciókat tekintve a követélések 811 milliárd, a tartozások 289 milliárd forinttal emelkedtek a negyedik negyedévben, míg az egész évben 1695 milliárd, illetve 121 milliárd forintos volt a növekedés. 
    
A negyedik negyedévben az év végére jellemző jövedelemkiáramlás miatt a folyószámlabetétek és a készpénzállomány 410 milliárd forintos jelentős emelkedést mutatott, miközben a lekötött betétek állománya tovább apadt.  A rövidlejáratú papírok iránt jelentős kereslet mutatkozott,  több mint 200 milliárdért vásároltak a háztartások, de a hosszú lejáratú államkötvények állománya is folyamatosan emelkedik. A tőzsdei részvényekből újabb 33 milliárdot adtak el a lakossági befektetők, miközben a biztosítástechnikai tartalékokat 50 milliárd forinttal növelték döntően (33 milliárddal) a nyugdíjpénztári, kisebb részben  (20 milliárddal) az életbiztosítási megtakarításokba,  míg a nem életbiztosítási tartalékok csökkentek. 
    
A tartozások alakulásában a hitelállomány növekedése döntően az egyéni vállalkozók hitelfelvétele miatt következett be miközben az ingatlanhitelekre a nettó törlesztés volt jellemző. 
    
A háztartások nettó pénzügyi vagyona a múlt év végén 35 752 milliárd forintra rúgott, 1175 milliárddal nőtt a negyedik negyedévben és 3237 milliárddal a 2016-os évben a tranzakciókat és az átértékelődési hatásokat beleértve. A megtakarítások 1325, a tartozások viszont csak 150 milliárd forinttal nőttek a negyedik negyedévben és 103 milliárddal csökkentek az előző év végéhez hasonlítva. A megtakarítások jelentős része folyószámla betétekbe – az egész év alatt 728 milliárd forint – áramlott, miközben a tőzsdei részvények állománya alig 18 milliárddal nőtt az árfolyamváltozást is beleszámolva – derül ki az MNB adataiból.

MTI