Teljesíti a magyar minimálbér azokat a kritériumokat, amelyeket Brüsszel a tisztességes minimálbérekre vonatkozó, elfogadás előtt álló irányelvjavaslatában meghatározott. Ez tehát azt jelenti, a magyar minimálbérre már most igaz, hogy egyben európai minimálbér is – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Szalai Piroska munkaerő-piaci szakértő.

Hirdetés

Emlékeztetett: az európai minimálbérként ismertté vált, a kötelező legkisebb keresetek meghatározásának legalapvetőbb szempontjait rögzítő uniós irányelvjavaslat nem ír elő kötelezően bevezetendő összeget a tagállamoknak, és alapvetően azt sem írja elő, milyen adatok figyelembevételével kell tárgyalniuk a szakszervezeteknek, a munkáltatóknak és a kormánynak a minimálbér összegéről. 

Egy adott ország nemzeti minimálbére – vagyis az a kereset, amelynél kisebb összegért nem dolgozhat az adott államban egyik munkavállaló sem – akkor nevezhető európai minimálbérnek, ha az összeg garantálja, hogy aki dolgozik, ne éljen szegénységben, vagyis a bére meghaladja a szegénységi küszöb összegét.

Évek óta hazudik a baloldal

Az európai minimálbér tehát nem más, mint az a kötelező legkisebb bér, amely megvédi a munkavállalót a szegénységtől. A magyar baloldal, kiemelten Dobrev Klára DK-s európai parlamenti képviselő, a baloldali összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor az elmúlt években többször is azzal hitegette a magyar embereket, hogy Brüsszel úgy vezeti be az európai minimálbért, hogy kötelezettségeket ír elő a tagállamoknak, ezzel jelentősen magasabb minimálbér bevezetésére kötelezve Magyarországot.

Korábban írtuk

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.