Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint augusztusban 2,7 százalékkal, az év első nyolc hónapjában 5,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző év azonos időszakához képest.

György László elmondta: az elmúlt kilenc évben sikeres volt a magyar ipar szerkezetváltása. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb tanulmánya szerint például Magyarországon a második legmagasabb, 70 százalék a high-tech aránya az iparon belül.

Magyarország célja, hogy ezt a lendületet fenntartsa, további működőtőkéket vonzzon be Magyarországra és stabil, megbízható, termelékeny, hazai tulajdonú beszállítói bázist biztosítson az iparnak a magyar munkavállalók foglalkoztatására – emelte ki.

Véleménye szerint tartósan teljesíthető az a stratégiai cél, hogy a magyar gazdaság az EU átlagánál két százalékponttal gyorsabban növekedjen. Ezt támasztja alá az úgynevezett gazdasági összetettség index is, amely azt vizsgálja, hogy az országok mennyire komplex, export- és versenyképes termékeket állítanak elő. Ezen a listán Magyarország 130 ország közül a tizenötödik – közölte az államtitkár.