Nagy István úgy fogalmazott: Frans Timmermans ügyvezető alelnök úrnak nagy valószínűséggel még nem volt ideje érdemben megvizsgálni a Mezőgazdasági és Halászati Tanács és az Európai Parlament elmúlt hetekben elfogadott álláspontjait. Például, ha az új Közös agrárpolitika (Kap) zöld felépítményének egyik központi elemét jelentő agro-ökológiai alapprogramokat (angolul eco-schemes) vesszük alapul, a két intézmény ambíciószintje jócskán meghaladja az Európai Bizottság eredeti javaslatában szereplő szintet – jelezte.

Hirdetés

Az Európai Bizottság 2019 decemberében mutatta be az Európai Zöld Megállapodásról szóló közleményét, amelyben a Kap is nevesítésre került azon uniós politikák között, amelyeket a Bizottság szerint a Zöld Megállapodás keretében újra kell gondolni. Ursula von der Leyen bizottsági elnök megválasztását követően tartott székfoglaló beszédében azonban megerősítette, hogy a Kap-reformot a már meglévő bizottsági javaslat alapján kell lezárni – emlékeztetett a tárcavezető.

Nagy István szerint komoly aggodalomra ad okot, hogy a Bizottság ügyvezető alelnöke a COVID-19 járvány okozta rendkívüli helyzetet figyelmen kívül hagyva fenyegetőzik a javaslatok visszavonásával.  Az eddigi jelek szerint Timmermansot teljesen hidegen hagyja a mezőgazdaság. Ennek ékes bizonyítéka, hogy teljes mértékben semmibe veszi a tagállamokat. Hivatalba lépése óta egyetlen egy alkalommal vett részt a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén, akkor bevezető beszédét követően egyéb elfoglaltságra hivatkozva egyetlen miniszteri hozzászólást sem meghallgatva, sietve eltávozott. Ahelyett, hogy érdemi egyeztetést folytatna, a médián keresztül üzenget. Megfogalmazódik a kérdés, hogy Timmermans alelnök úr milyen jövőképet szán az európai termelőknek?

Az idén tavasszal nyilvánosságra hozott, termőföldtől az asztalig és a biológiai sokféleségről szóló stratégiáknak lehetőséget és nem teljesíthetetlen terhet kell jelenteniük az európai gazdák számára. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a versenyképesség és a klímavédelmi intézkedések  ambíciószintje között. Egyértelmű, hogy a mezőgazdaságnak is hozzá kell járulnia a klímaváltozás elleni küzdelemhez, azonban el kell kerülni, hogy teljesíthetetlen célszámok kerüljenek előírásra – mutatott rá Nagy István.

Korábban írtuk

A növényvédőszerek használatának felére csökkentése, vagy az összes mezőgazdasági terület 25 százalékának kötelezően ökológiai termelésbe vonása 2030-ig teljesíthetetlen követelmények, alternatív megoldások és módszerek hiányában pedig nem csak az uniós versenyképességet, de akár az élelmezésbiztonságot is veszélyeztethetik. A tagállami kiinduló értékek meghatározásakor mindenképpen figyelembe kellene venni a tagállamok által eddig megtett klímavédelmi intézkedéseket. Timmermans szerint a Kap egyik legfőbb hozzáadott értéke, hogy olcsó áron állít elő kiváló minőségű élelmiszert. Kérdésesnek tartja azonban, hogy eleget fizetünk-e az élelmiszerért.

A fentiek alapján úgy tűnik, hogy Timmermans a drága élelmiszerek és a mezőgazdasági termelés drasztikus visszaesésének pártján áll – jegyezte meg Nagy István.

Hozzátette: akkor, amikor nemcsak az Európai Uniót, hanem az egész világot a koronavírus-járvány sújtja, rendívül felelőtlen magatartás a Bizottság ügyvezető alelnöke részéről, hogy a médián keresztül azzal fenyegetőzik, hogy a Bizottság visszavonja Kap javaslatait.

A Bizottságnak – és így Frans Timmermansnak is – tiszteletben kell tartania a Tanács álláspontját, amely 27 tagállam közös, több mint két éves demokratikus erőfeszítésének eredménye. Bízunk benne, hogy a Bizottság az előttünk álló tárgyalások során felelős módon fogja elősegíteni a megállapodást, amely megtalálja a megfelelő egyensúlyt a gazdák versenyképessége és a környezet- és klímavédelmi szempontok érvényesülése között – tett hozzá az agrárminiszter.

Az elmúlt hónapokban minden uniós polgár a saját bőrén tapasztalhatta, hogy a mezőgazdaság, a termelők és az egész élelmiszerlánc képes folyamatosan biztonságos élelmiszerekkel ellátni az Európai Unió lakosságát. Az európai gazdáknak ebben a rendkívüli helyzetben nem fenyegetésre, hanem inkább köszönetnyilvánításra van szükségük – emelte ki Nagy István.