Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
Hirdetés

Nagy Márton szerint a kormánynak is tennie kell azért, hogy a pénzromlás üteme az év végére 10 százalék alá csökkenjen. A várakozásoknak megfelelően a mérséklődés elkezdődött, és várhatóan fokozódó ütemben folytatódik. A gazdasági növekedés 1,5 százalék körül, az uniós átlag felett alakulhat éves szinten, ám ehhez szükség lesz vállalati támogatásokra. A Baross Gábor Tőkeprogramon és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramon keresztül összesen csaknem 1600 milliárd forinthoz jutnak idén a cégek, és uniós támogatásokkal ugyancsak számolhat a gazdaság, a kohéziós források jó eséllyel nyárig megérkezhetnek – tette hozzá. Szükségesnek nevezte emellett a beruházási ráta fenntartását, további félmillió munkavállaló foglalkoztatását.

A miniszter jelentős eredménynek tartja, hogy a fejlődési ütem 2022-ben sem tört meg, noha a legnehezebb év volt az ezredforduló óta. A kormányzati intézkedéseket igazolja, hogy a GDP-növekedés a korábbi évekhez hasonlóan meghaladta az EU átlagát, az energiabeszerzést a rendkívüli drágulás mellett is sikerült megoldani, így a magyar gazdaság túlélte az energetikai válságot, a foglalkoztatottság szinte nem csökkent, nőttek a reálbérek. Magyarország 2010-ben az uniós fejlettségi szint 66 százalékán állt, idén megközelíthető a 80 százalékos szint, 2030-ra pedig elérhető a 90 százalék is – mondta a tárcavezető.

Nagy Márton kijelentette, hogy a kormány számít a vállalkozók tudására és tapasztalatára, hiszen ők alkotják a gazdaság szövetét. Megerősítésüket a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) fontosnak tekinti, hogy a kis cégekből közepesek, a közepesekből pedig nagyok legyenek, előrébb léphessenek a beszállítói láncokban, és kivehessék a részüket a magyar kivitelből – hangsúlyozta.

Az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója közölte, hogy a Magyar Multi Program keretében 140 kis- és közepes vállalkozás csaknem 70 milliárd forint forráshoz jutott. A támogatást a cégek arra használhatták föl, hogy megtalálják, illetve megerősítsék a helyüket a külföldi piacokon – mondta Szabó István Attila. Németh Olivér szakmai igazgató szerint a program sokat tett azért, hogy a magyar vállalkozók higgyenek a nemzetközi siker lehetőségében.

Korábban írtuk

A 2019-ben kezdődött Magyar Multi Programot a legígéretesebb kis- és közepes vállalkozások támogatási projektjeként hirdette meg a kormány. A program a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében jött létre, végrehajtására az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.-t jelölték ki.