Egymás után vágják vissza az orosz–ukrán háború miatt a szakértők és a nemzetközi szervezetek az idei növekedésre vonatkozó előrejelzésüket, abban azonban szinte minden vélemény megegyezik, hogy ismét a magyar GDP-bővülés lehet az egyik legmagasabb a régióban – számolt be a Világgazdaság.

Hirdetés

Legutóbb a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adta ki a térségre vonatkozó prognózisát, amelyben azt valószínűsítette, hogy Kelet-Közép-Európában holtversenyben Magyarország és Lengyelország érheti el idén a legmagasabb növekedést. Az IMF szerint mindkét országban 3,7 százalékkal bővülhet a bruttó hazai termék, miközben a szomszédos országokban a növekedés üteme ennél kisebb lehet:

Szlovákiában 2,6 százalékkal, Csehországban 2,3 százalékkal, Romániában pedig mindössze 2,2 százalékkal bővülhet a gazdaság.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk