Varga Mihály pénteki sajtótájékoztatójának apropóját a tegnap nyilvánosságra került legfrissebb államháztartási adatok adták. Ismeretes, az első negyedév végére az államháztartás hiánya elérte a bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százalékát, vagyis az egész évre kitűzött négyszázalékos szint felét. A Pénzügyminisztérium tegnap közzétette azt is, hogy 53 milliárd forinttal fizet többet az idén a költségvetés adósságszolgálatra, mint korábban tervezte. Az első negyedévben az államháztartás deficitje 508,1 milliárd forintot tett ki.

„A gazdaság továbbra is egyfajta lejtőn csúszik szép lassan lefelé. Naponta hatmilliárd forinttal nő az ország adósságterhe. Ennyivel bővül az adósságunk minden egyes nap a tehetetlen kormányzatnak köszönhetően. Ez a kormány alkalmatlan arra, hogy megpróbálja ezt a helyzetet kezelni, hogy próbáljon a válságból kivezető lépéseket tenni – reagált az adatokra Varga Mihály, a polgári kormány pénzügyminisztere.

A fideszes politikus Veres János kijelentéseire is kitért. Mint fogalmazott, újra a ”kozmetikázás szelleme„ kezdi körüllengeni a pénzügyminisztériumot. Veres János szakminiszter az utóbbi időben a valóságnak nem megfelelően tájékoztatta a nyilvánosságot – hangsúlyozta Varga, példaként említve Veres azon kijelentését, mely szerint a népszavazás hatására nőtt meg az államadósság. Mint közölte, az infláció növekedéséből adódó jegybanki alapkamat-emelés következménye ez. Varga régi bevált trükknek nevezte Veres kozmetikázását.

Ugyanakkor leszögezte: a válságból úgy lehetne kitörni, ha újra lendületet kapna a gazdasági növekedés, ehhez azonban újfajta gazdaságpolitikára van szükség. Több munkahelyre és több beruházásra – fűzte hozzá. Újságírói felvetésre reagálva elmondta, a Fidesz első intézkedései között szerepelne az áfa-visszatartás megszüntetése és az államháztartási adatok meghamisításának szankcionálása is. Emlékezetes, Varga Mihály néhány nappal ezelőtt arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a Fidesz elkezdi benyújtani azokat a törvényjavaslatokat, melyeket még decemberben, az Erős Magyarország című programjának bemutatásakor ígért meg.

(fidesz.hu)