Júliusban 4823 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató adózóinak listáján.Ez azonban nem jelent ugyanennyi szabálysértőt, mert egyesek többször is „kiérdemelték”, hogy a listára kerüljenek, továbbá régi és új „bűnösök” is vannak rajta, ugyanis az adóhatóság ezeket az adatokat – feltéve, hogy az adózók a közzététel alapjául szolgáló jogsértést nem követték el ismételten – a közzétételtől számított két év elteltével törli.
    
A NAV honlapján közzétett táblázatban mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van például pékség, tüzép, könyvesbolt, szociális szövetkezet, építőipari, fuvarozó, valamint kereskedelemmel foglalkozó társaság is.
    
Többször is szerepel a listán például a miskolci Food-Fruit Kft. (14 alkalom), a budapesti illetőségű Szabó és Társai Bt. (7 alkalom) vagy a dunaharaszti Helács Hungária Kft. (7 alkalom). A magánszemély foglalkoztatók között is találni többszörösen „bűnbe esőket”, mint például a tárnoki Mátyás Istvánnét (21 alkalom), az érdi Virlics Istvánt (9 alkalom) vagy a dunavecsei Dávid Sándort (7 alkalom).
    
Az adóhatóság folyamatosan hozza nyilvánosságra honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát), akik jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat szerint nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

MTI