Négymilliárd forintos projekt keretében épülhetnek utak, kerékpárút és körforgalmak Szekszárdon és környékén a város közgyűlésének csütörtöki döntése szerint.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A tolnai megyeszékhely testülete úgy határozott, hogy az önkormányzat eláll egy már elnyert, 2,8 milliárd forint értékű projekt szerződésének megkötésétől, amelyet a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program támogatott, és az összeget egy nagyobb, négymilliárd forintos projektbe csoportosítja át.

Ács Rezső (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-nek elmondta: az összegből a Keselyűsi úttól a gemenci Keselyűsig 15 kilométer hosszan felújítják az útburkolatot, amely mellett elválasztott, biztonságos kerékpárút épül. Megtervezik a város mintegy hat kilométeres elkerülő útját, amelyhez Szekszárd keleti részén körforgalmat alakítanak ki. Szintén körforgalmi csomópont épül a Tesco áruház és a Park Center csatlakozásánál. Megnyitják a vasúti átkelőt a Mátyás király utca felé; ettől azt várják, hogy könnyebb lesz megközelíteni a sportlétesítményeket és az iparterületeket.

Megvalósulnak az eredeti projekt elemei is, köztük az, hogy Szekszárd, Várdomb és Decs között 8,8 kilométer hosszan a Magyar Közút Zrt.-vel konzorciumban felújítják az 5113-as út szakaszait.