Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

Az uniós intézkedések övetkeztében a holland állattartó gazdaságainak akár 30 százaléka is arra kényszerülhet, hogy lehúzza a rolót.

Az „elkerülhetetlen átmenet” részeként a holland kormány látszólag elkötelezte magát amellett, hogy számos mezőgazdasági üzemet felszámoljanak annak érdekében, hogy a brüsszeli eurokraták által kitűzött, a zöld agendában meghatározott nitrogéncsökkentési céloknak eleget tegyen.

Míg azonban a kormány tagjai szilárdan kitartanak az Európai Unió által felvázolt agenda mellett, más politikusok – köztük a kormánykoalícióban részt vevő pártok némelyike is – megkérdőjelezik a célkitűzéseket.

A Nieuwe Oogst című mezőgazdasági magazin riportja szerint egyes képviselők hitetlenkedésüknek adtak hangot a nitrogéncsökkentési intézkedések következtében bezárásra kényszerülő gazdaságok számát illetően, sőt a Kereszténydemokrata Szövetség (CDA) még azt is kijelentette, hogy a hivatalos számok valójában kommunikációs tévedések.

Korábban írtuk

„Valóban igaz, hogy 2030-ig 11200 gazdálkodónak kell lehúznia a rolót, kizárólag a nitrogénpolitika miatt?” – teszi fel a kérdést a párt egy levélben. – „És milyen következményekkel jár ez a rettentő mértékű csökkenés a hazánkban megtermelt élelmiszerek mennyiségét tekintve?”

Eközben a Staatkundig Gereformeerde Partij nevű párt azt tudakolta a kormánytól, a tervezett üzembezárások hogyan történnek majd, mivel a hivatalos dokumentumok szerint a kormány a kötelező felvásárlásokat arra használhatja, hogy a Great Reset céljainak elérése érdekében erőszakkal is bezárjon egyes vállalkozásokat.

Míg a Nieuwe Oogst írása szerint a kormány azt vizsgálja, hogyan lehetne biztosítani, hogy a gazdaságok bezárása a „lehető legönkéntesebb módon” történjen, az SGP azt állítja, a projektekre szánt forrásokat tartalmazó hivatalos dokumentumok arra utalnak, hogy a célokat elsősorban kényszerfelvásárlással fogják elérni, ha a kormány ragaszkodik a 2030-ig kitűzött nitrogéncsökkentési célokhoz.

(forrás)