Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

„A bébiételek körében már 2021 júliusában áremelkedések mutatkoztak, és a helyzet 2022 első hónapjaiban tovább romlott. Az infláció, az ellátási láncban fellépő gondok és a termékvisszahívások továbbra is bizonytalanságot okoznak ebben a termékkategóriába, és még mindig ez az egyik leginkább érintett termékcsoport a piacon” – mondta a Breitbart Newsnak Ben Reich, a Datasembly vezérigazgatója.

A Breitbart News-nak Matt Blanchette, a CVS Pharmacy kiskereskedelmi kommunikációért felelős vezetője azt nyilatkozta: „A beszállítókkal kapcsolatos kihívások és a megnövekedett kereslet miatt jelenleg az üzletben és az interneten is vásárlásonként három darabos felső határ van érvényben”.

A Datasembly azt is megállapította, hogy 2021 júliusában a készlethiány aránya (OOS%) kétszámjegyűvé vált, november vége táján jelentősen emelkedni kezdett, majd országosan 11 százalékról 31 százalékra emelkedett a 2022. április 3-ával kezdődő hétre.

Az április 24-én kezdődő héten hat olyan szövetségi állam volt, ahol a tápszerek készlethiány aránya meghaladta az 50 százalékot: Iowában, Dél-Dakotában és Észak-Dakotában 50-51 százalékos, Missouriban 52 százalékos, Texasban 53 százalékos, Tennessee pedig 54 százalékos volt. Huszonhat államban volt 40 és 50 százalék közötti a készlethiány, szemben a három héttel korábbi adatokkal, amikor ugyanez hét államra volt elmondható.

Korábban írtuk

(forrás)