Fotó: shutterstock.com/momente
Hirdetés

A Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., és az adatelemzésben részt vevő legnagyobb kisüzemi sörfőzde, a Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes értékesítése 2022-ben 6,463 millió hektoliter volt, 1,3 százalékkal több a 2021. évinél, de 3,4 százalékkal alacsonyabb a 2019. évi 6,682 millió hektoliternél.

„A sörgyártók tavaly keményen küzdöttek az elszálló energia- és alapanyagárakkal, az ebből eredő termelési nehézségekkel, de visszatekintve elmondható: ha nehezen is, de nagyobb visszaesés nélkül zárták az évet” – fogalmazott Kántor Sándor.

A hazai termelés tavaly 5,567 millió hektoliter volt, gyakorlatilag megegyezett a 2021. évivel, de 5,9 százalékkal elmaradt a 2019. évi 5,915 millió hektoliteres termeléstől.

Az öt legnagyobb magyar gyártó hozzájárulása a magyar költségvetés bevételeihez a prémium szegmens bővülése, a jövedéki adó emelése és a NETA kiterjesztése nyomán a forgalmat jóval meghaladó mértékben, 9,3 százalékkal nőtt, 2022-ben összesen 85,7 milliárd forintot tett ki – ismertette a Sörszövetség igazgatója. Hozzátette, hogy a cégek mindemellett az általuk közvetlenül foglalkoztatottak létszámát is megőrizték, 2022-ben 1617 főt foglalkoztattak közvetlenül és további közel 20 ezer munkahely megtartásához járultak hozzá a magyar mezőgazdaság, vendéglátás és kereskedelem területén.

Kántor Sándor kitért arra, hogy a HORECA szektor (szállodák, éttermek, kávéházak) teljesítménye továbbra is a várakozások alatt maradt, amit jól mutatnak a szektorra jellemző újratölthető kiszerelések alacsony forgalmi adatai. A hordós sör tavalyi 424 ezer hektoliteres értékesítése ugyan egyharmaddal magasabb az előző évinél, de még mindig egynegyedével marad el a 2019. évi forgalomtól. A vendéglátásra jellemző újratölthető üveges sör 2022-ben eladott 920 ezer hektoliteres mennyisége csupán a pandémia előtti év 70 százalékát tette ki.

Az egyes terméktípusokról szólva a Sörszövetség igazgatója elmondta: a teljes forgalom több mint felét (56 százalékát) adó középkategória eladása 2022-ben stagnált, 3,34 millió hektoliter volt, 8 százalékkal maradt el a 2019. évi 3,637 millió hektolitertől. A gazdaságos termékek forgalma az öt legnagyobb magyar gyártó eladásaiban tovább esett, immár csak 8,4 százalékot tett ki, alig haladta meg a félmillió hektolitert.

A prémium és szuperprémium sörök együttes forgalma immár hatodik éve töretlenül nő, 2022-ben elérte a teljes értékesítés közel 30 százalékát, 1,766 millió hektolitert.

Folytatódott az ízesített és ízesítetlen alkoholmentes sörök forgalmának növekedése is, aminek eredményeként arányuk a teljes értékesítésen belül tavaly már meghaladta a 6 százalékot, míg a csökkentett alkoholtartalmú (2 százalék körüli) ízesített sörtermékek iránti kereslet marginalizálódott, 0,5 százalék alá csökkent.

Kántor Sándor ismertetése szerint e folyamatokat tükrözik az egyes kiskereskedelmi kiszerelések forgalmának változásai: az egyutas üvegek forgalma 10 százalékkal nőtt, de még mindig csak 3,8 százalék a teljes forgalomban 235 ezer hektoliterrel, az aludobozos sör forgalma 1 százalékkal nőtt, 4,243 millió hektoliterre, míg a PET palackba töltött sörök értékesítése 16 százalékkal csökkent, 300 ezer hektoliter alá. Az aludobozos sörök részesedése a teljes forgalomban 69 százalék volt.

Korábban írtuk