Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A brüsszeli testület szerdán közölte, hogy megkapta és értékelte az olasz kormánynak az államháztartási helyzet javítását célzó javaslatait, és arra a következtetésre jutott, hogy az elfogadott intézkedések elégségesek ahhoz, hogy az ügy ezen szakaszában ne javasolja a túlzottdeficit-eljárás megindítását.

Az Európai Bizottság az Olaszország által benyújtott stabilitási program alapján június elején még úgy vélte, hogy a magas költségvetési hiány, illetve államadósság miatt indokolt a túlzottdeficit-eljárás megindítása. Ennek elkerülését tette lehetővé, hogy Róma megfelelő korrekcióval állt elő.

Pierre Moscovici, a gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztos szerdán közölte, hogy az olasz kormány átfogó intézkedéscsomagot dolgozott ki az Európai Bizottság felszólítására. Az elfogadott intézkedések biztosítják a stabilitási és növekedési paktum teljes körű betartását.

Az olasz kormány július 1-jén nominális értéken 7,6 milliárd euró értékű, a hazai össztermék (GDP) 0,42 százalékára rúgó kiigazítást fogadott el az év második felére, aminek eredményeként a költségvetés idei hiánya 2,04 százalék lehet, szemben a bizottság 2,5 százalékos előrejelzésével. A korrekció strukturális értelemben némileg nagyobb, 8,2 milliárd euró, avagy a GDP 0,45 százaléka, ami a GDP strukturális egyenlegének körülbelül 0,2 százalékos javulását eredményezi, a bizottság előrejelzésében feltüntetett 0,2 százalékos romlással szemben.

Olaszország államadóssága mintegy 2300 milliárd euró, a GDP több mint 132 százaléka, ez a második legmagasabb arány az EU-ban, több mint duplája a 60 százalékos uniós plafonnak. Az uniós bizottság tavaszi gazdasági előrejelzése szerint ez az arány idén 133,7 százalékra, 2020-ra pedig 135,2 százalékra emelkedhet.

Figyelembe véve az elfogadott rendelkezéseket, Olaszország idén várhatóan teljesíti a stabilitási és növekedési paktum megelőző ága keretében előírt kiigazítást, és kiküszöböli a bizottság tavaszi előrejelzésében becsült 0,3 százalékos GDP-arányos elmaradást. Emellett a kormány által 2019-re vonatkozóan tett további költségvetési kiigazítás oly mértékű, hogy az részben ellensúlyozza a strukturális egyenleg 2018-ban észlelt romlását.

A jövő évet illetően az olasz kormány megismételte azon kötelezettségvállalását, hogy a paktum szerinti követelményeknek megfelelő strukturális javulást ér el, valamint hogy a 2019-ben eddig megfigyelt kedvező tendenciákat tükröző, változatlan politikai irányvonalat feltételező jobb előrejelzéseket terjeszt elő. Ezeket az információkat Giuseppe Conte miniszterelnök és Giovanni Tria gazdasági és pénzügyminiszter az Európai Bizottságnak írt, július 2-i keltezésű levele tartalmazta.

A csomag hatékony végrehajtását az Európai Bizottság folyamatosan ellenőrzi majd. Szoros figyelemmel kíséri a 2019-es költségvetés végrehajtását, és értékeli, hogy a 2020-as költségvetés-tervezet megfelel-e a stabilitási és növekedési paktumnak. Emellett az országspecifikus ajánlásokban meghatározott szerkezeti reformok terén elért haladás kulcsfontosságú lesz a gyorsabb növekedés biztosításához, és ezzel hozzájárul a GDP-arányos államadósság csökkentéséhez. A reformok végrehajtását a bizottság az európai szemeszter keretében fogja értékelni.

Az EU stabilitási és növekedési paktumának értelmében a tagállamok költségvetési hiánya nem haladhatja meg a bruttó hazai termék 3 százalékát, az államadósság pedig nem lépheti át a GDP 60 százalékát.