Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A koronavírus-járvány gazdasági hatása még az olyan, világszínvonalon kiemelkedő gyárakat is rendkívül érzékenyen érinti, mint az Audi, és az is nyilvánvaló, hogy a gazdaság újraindításához – még a saját lábán megálló Audi-gyár újraindításához is – kell kormányzati segítség. Ennek hiányában ugyanis a gazdaság nem indul újra – fejtette ki a kormányfő, aki a járműgyár három műszakra átállása alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kíséretében látogatást tett a gyárban.

Hirdetés

A miniszterelnök közölte: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az Audi-gyárban az összes munkás és mérnök megtalálja számítását, a kabinet kész pénzügyi hátteret is biztosítani a gyár teljes kapacitáson való működéséhez.

Az Audi-gyárért is küzdeni kell – hangoztatta Orbán Viktor, aki ugyanakkor arra számít, hogy „a válságot nemcsak hogy túl fogjuk élni, hanem megerősödve fogunk kikerülni belőle”, és ennek része lesz „az Audi nevű sikersztori” folytatása.

Szívügyünk Győr // We ❤️ Győr!

Gepostet von Orbán Viktor am Montag, 15. Juni 2020
Korábban írtuk