Fotó: MTI/Balázs Attila
Seszták Oszkár (Fidesz-KDNP), a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke (k), Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (b) és Jászai Menyhért (Fidesz-KDNP) alpolgármester

Hirdetés

Palkovics László az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosi találkozóján elmondta, hogy generálisan Északnyugat-Magyarországról Délkelet-Magyarország felé halad az iparosodási folyamat, amelynek jelenleg az egyik legnagyobb haszonélvezője az ország északkeleti része, a Nyírség és Hajdú-Bihar megye.

Egy év múlva a folyamatban lévő, vagy a hamarosan elinduló beruházások segítségével az ország egyik legiparosodottabb részévé válhat ez a régió – fogalmazott a miniszter.

Palkovics László kitért arra, ehhez szükséges egy olyan logisztikai-vasúti rendszer kiépítése, ami bekapcsolja az országot egy nagyobb volumenű szállítási rendszerbe. Az egyik megoldás egy olyan vasúti kapcsolat kiépítése, amely összeköti Záhonyt Győrrel; a V0 elnevezésű projekttel az ország teljes mértékben ki tudja majd használni azt a lehetőséget, amit részben a Budapest-Belgrád vasút, illetve a Kína-Kazahsztán-Oroszország-Ukrajna vasúti szállítási útvonal ad számára – fejtette ki a miniszter.

A jelenleg mindössze napi tíz vonatszerelvényt kezelő záhonyi állomás kapacitását lényegesen, négy-ötszörösére kell megemelni, ami 190 milliárd forintos logisztikai beruházást jelent – hangoztatta a gazdaságfejlesztési zóna kormánybiztosi tisztségét is betöltő miniszter.

Korábban írtuk

Hozzátette, a megfelelő vasúti infrastruktúra mellett szükséges kiépíteni a közúti kapcsolatokat és fejleszteni kell például a nyíregyházi repülőteret, ezekhez a beruházásokhoz pedig hozzá kell alakítani az oktatási, felnőttképzési, szakképzési és egyetemi rendszert.

A vállalatok támogatásáról szólva a tárcavezető azt mondta, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (Ginop) „nagyon jó számmal” részesültek a nyírségi vállalatok, amelyek a program folytatásában, a Ginop Pluszban is eredményesen tudtak pályázni.

A tájékoztatón Seszták Oszkár, a megyei önkormányzat fideszes elnöke kiemelte, a Záhony logisztikai térsége fejlesztését célzó kormányhatározat különösen pozitív módon érinti a térség gazdaságát.