A válságkezelő intézkedésekről egyelőre még nem dőlt el, hogy a vízcsapot egy spárgával fogják-e megerősíteni, vagy komolyan átrendezik a fürdőszobát, és biztosítják, hogy a következő 30-40 évben nem lesz csőtörés – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Budapesti Értéktőzsde elnöke, hozzátéve: a vízbefolyást eddig sikerült elhárítani, de ez még nem jelenti azt, hogy megoldották a problémát, és az ország kijutott a váláságból.

Patai Mihály hangsúlyozta: Magyarország megítélése drasztikusan leromlott októberben, a pénzügyi válság kirobbanásának heteiben. Az országot az állami túlköltekezés érzékenyebbé és sebezhetővé tette, így reális veszély volt arra, hogy fizetésképtelenné válik; ennek egyértelmű jele volt, hogy egy ideig nem lehetett államkötvényeket eladni – mondta az Unicredit Bank Hungary Zrt. elnöke, aki úgy véli: az eddigi intézkedésekkel nem szereztük vissza a bizalmat, de az IMF és az Európai Unió a segítségünkre sietett, és megakadályozta, hogy komoly bajba kerüljünk.

Patai Mihály szerint az IMF-nek tett ígéretünkhöz híven kordában kell tartani a költségvetési hiányt, de ebben a helyzetben elengedhetetlennek tartja, hogy a válságot kihasználva a főbb politikai erők megállapodjanak egy hosszú távú adópolitikában.

Úgy véli, egy adóreformnak a személyi jövedelemadót és a munkához kötődő adók csökkentését kell tartalmaznia, ezzel párhuzamosan pedig vissza kell fogni a kormányzat kiadásait.

Azoktól kell elvenni, akik nem adóznak, de fogyasztanak – mondta a tőzsde elnöke, hozzátéve: a támogatási rendszert célirányosan kell kialakítani, ezeket a fontos lépéseket pedig a gazdasági válságból adódó kényszerből meg kell tenni. Ez nem lehetőség, hanem szükségszerűség – hangsúlyozta Patai Mihály.

(InfoRádió)