Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
Hirdetés

Ismertetése szerint minden kategóriában jól teljesítettek autóik, a legtöbbet az X5-ös szabadidőautóból adták el, összesen 594 darabot.

Salgó András kiemelten szólt arról, hogy az elektromos és plugin hibrid modellek eladásával tavaly is megdöntötték saját rekordjaikat, összesen 636 ilyen autót értékesítettek, ami 53 százalékkal több, mint 2018-ban (415).

Ezek közül nagyon jól fogyott a teljesen elektromos i3-as modell, amiből 223-at adtak el 2019-ben, 50 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. A Magyarországon forgalmazott, teljesen elektromos autók között ezzel a harmadik helyen állnak a Nissan Leaf és a Volkswagen e-Golf után. A magyarországi piacon 2019-ben összesen 1706 teljesen elektromos autót adtak el.

Magyarországon új plugin hibrid autóból 963-at értékesítettek tavaly, ebből 413 BMW modell volt.

Salgó András arról is szólt, hogy a nagycsaládos kedvezménynek köszönhetően 160 darabot adtak el 7 üléses BMW 2 GranTourer modellből, ez 493 százalékos növekedés volt az előző évhez képest, amikor ebből a modellből csak 27-et értékesítettek. Mint mondta, a kormányzati támogatásnak köszönhetően egy új vásárlói kört tudtak megszólítani.

A BMW nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is rekorddal zárt az eladásokat tekintve, összesen több mint 2,52 millió autót adtak el, ez lett a cég eddigi legjobb értékesítési éve.

Salgó András kiemelte: a BMW célja, hogy minden vevő számára azt a meghajtást nyújtsák, ami a legjobb számára, így 2021-től olyan padlólemez architektúrát vezetnek be, amely alkalmas a hagyományos benzin- és dízelmotoros, valamint a plugin hibrid és a teljesen elektromos hajtásra is.

A BMW azzal számol, hogy 2030-ra az USA-ban és az Európai Unióban is 30 százalék, Kínában pedig 55 százalék lehet az elektromos és plugin hibrid autók aránya. Éppen ezért kínálnak majd még több ilyen meghajtású autót. Ezek közül Salgó András külön kiemelte az idén tavasszal érkező teljesen elektromos Minit.

A Datahouse adatai szerint tavaly a magyarországi újautó-piacon tavaly 157 906 személyautó kelt el, így a BMW részesedése a 3714 eladott autóval 2,35 százalékos. Miniből 424 fogyott, 157 darabbal több a 2018. évinél, a márka a piac 0,27 százalékát birtokolja.