Hirdetés

A miniszter arra emlékeztetett, hogy augusztus végéig mintegy 1,3 millió hektár szántó- és ültetvényterületre jelentettek a termelők aszálykárt. A szárazság és a csapadékhiány a tavaszi vetésű kultúrákat különösen súlyosan érinti, illetve az állattenyésztők takarmánybázisát is veszélyezteti.

A hitelmoratórium lehetőségének megteremtése után újabb kormányzati segítségről született döntés annak érdekében, hogy a termeléshez szükséges inputanyagok robbanásszerűen megemelkedett költségei által eleve nehéz helyzetben lévő gazdálkodók egy jelentős részének napi működését ne lehetetlenítse el az aszály, a mezőgazdasági termelés további finanszírozása megoldott legyen. Az ország alapvető érdeke, hogy az őszi mezőgazdasági munkák zavartalanul megkezdődjenek, az élelmiszertermelés biztosított legyen, az állatok számára a szükséges takarmány pedig rendelkezésre álljon – tette hozzá a tárcavezető.

A miniszter hangsúlyozta: az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs javaslatára a kormány az évszázad egyik legsúlyosabb aszályát elszenvedő agrárvállalkozások számára kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét biztosítja.

A döntés értelmében a kormányhivatalok által igazolt aszálykárral rendelkező növénytermesztők, valamint az összes állattartó által újonnan felveendő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez az Agrárminisztérium a szükséges mértékű, de legfeljebb 14 százalékos kamattámogatást biztosít olyan módon, hogy a hitelek éves kamatterhe 3 százalék legyen. A kiemelt támogatás a tervek szerint a legkésőbb 2022. december 31-ig megkötött új hitelek esetében nyújtható. A program egyéb feltételei változatlanok maradnak a közlemény szerint.

Korábban írtuk

A szükséges jogszabály-módosításokat és a végrehajtásban közreműködő partnerekkel az egyeztetéseket az Agrárminisztérium soron kívül elkezdi, hogy a kedvezményes hitel minél előbb hozzáférhető legyen – emelte ki Nagy István. A tárcavezető elmondta, a gazdák a nehézségek idején is számíthatnak a kormányra. Az agrárium előtt álló kihívásokat ugyanis közösen összefogva, a nehézségekből erőt merítve, együtt lehet leküzdeni – áll a közleményben.