Fotó: MTI/Varga György
Hirdetés

Schanda Tamás emlékeztetett: a koronavírus megjelenése 10 éves munka eredményeit sodorta veszélybe, de a magyar kormány időben meghozta a gazdaságvédelmi intézkedéseket. Az első döntések a munkahelyek megtartását szolgálták, és elősegítették, hogy a vállalkozások átvészelhessék a nehéz időszakot – jegyezte meg.

Jelenleg a munkahelyek megvédése és újak léterehozása a legfontosabb feladat – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a kormány olyan gazdaságvédelmi akciótervet dolgozott ki, amely a magyar GDP közel 20 százalékát csoportosítja át.

Az első ütemben egyebek közt a adó- és járulékcsökkentést vezettek be, segítséget nyújtottak a katásoknak, felfüggesztették a bankhitelek törlesztését. A második ütemben munkahelyvédelmi és munkahelyteremtési intézkedések valósulnak meg: munkahelyvédelmi bértámogatásra eddig több mint 16 ezer vállalat jelentkezett, aminek eredményeképpen 195 ezer munkavállaló álláshelyét tudják megtartani. A programot 95 százalékban mikro-, kis- és középvállalkozások veszik igénybe – ismertette az államtitkár.

Korábban írtuk

A kutatás-fejlesztésben dolgozók részére nyújtott bértámogatás eredményeként több mint ezer vállalatnál 18 ezernél is több mérnök és informatikus álláshelyét sikerült megtartani. A munkahelyteremtő bértámogatási program keretében több mint 21 ezer vállalat nyújtott be kérelmet, az új munkahelyek száma meghaladhatja a 30 ezret – sorolta Schanda Tamás.

Kiemelte, hogy a vállalati szektor likviditását hitel-, garancia- és tőkeprogramokkal biztosítják. Az új hitelkonstrukciók indítása, valamint a meglévők bővítése mellett tőkeprogramok segítségével védik meg a hazai tulajdont, „a nemzet motorját jelentő vállalkozásokat”.

Az államtitkár szerint a magyar gazdaság az emberek munkájától és az innovatív vállalkozásoktól lesz erős. Az a vállalkozás életképes, amelyik jól tud alkalmazkodni és gyors válaszokat tud adni nem várt helyzetekben is – utalt a pandémia alatt hozott döntésekre az államtitkár.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy a kormány, valamint a megye és a város vezetői minden segítséget megadnak a helyi vállalkozásoknak, hogy folyamatosan tudjanak működni és munkát tudjanak adni a térségben élő embereknek.

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: 317 millió forint európai uniós pályázati forrásból – amelyhez az önkormányzat 3 millió forint támogatást biztosított – 1622 négyzetméteres csarnoképülettel bővítették az inkubátorházat. A beruházással a termelő vállalkozások számára szeretnének inkubációs szolgáltatást nyújtani.

A csarnoképületben az 50 főt foglalkoztató Soulum Factory Kft. – terméktől és megrendeléstől függően – 10-20 ezer négyzetméter tölgyfapadlót gyárt havonta. A termék 90 százalékát a világ különböző országaiba exportálják, a cég tavalyi árbevétele megközelített a 1,5 milliárd forintot – mondta el az MTI-nek Puskás Csaba, a cég ügyvezetője.