Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A vezérigazgató elmondta, Németországban ez a szám mintegy 20 ezer, tehát ez egy összemérhető nagyságrend, s azt jelzi, nagyon kreatívok a magyarok.

Az általa vezetett céghez hetente 10-15 ötlet érkezik, és ezeknek körülbelül egyharmadával-felével érdemes foglalkozni.

A cél az, hogy a találmányok ténylegesen járuljanak hozzá a nemzeti össztermékhez, hiszen Magyarország csak az innovációval tud előre jutni – fogalmazott.

A műsorban felidézték, megállapodást kötött a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) és a Valor Hungariae Zrt. az innovatív magyar találmányok és termékek iparjogvédelmének, ezen belül a gyors ügyintézés és a szabadalmaztatás folyamatának támogatására.

A Valor egy magyar tulajdonú vállalat, amelynek felügyeletét az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) látja el. A társaság segítségnyújtása az iparjogvédelem területén minden harmadik esetben szükséges, ez idén 30-40 céget jelent.