Kopits György, Oblath Gábor és Török Ádám felügyeli majd a szigorúbb költségvetési gazdálkodást, ha az Országgyűlés megválasztja őket a költségvetési tanács tagjának. Kopits Györgyöt, a monetáris tanács tagját jelölte elnöknek a köztársasági elnök. Oblath Gábort, a monetáris tanács és a tudományos akadémia, valamint Török Ádám oktatót, az akadémia tagját a jegybank és az Állami Számvevőszék elnöke jelölte.

A bemutatás után a pártok méltatták a jelölteket. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője azt mondta: ha ez az egyetértés megmarad, a Parlament első ülésnapján, február 16-án a képviselők megválaszthatják a tanács tagjait. Sólyom László köztársasági elnök a jelöltek bemutatásakor azt mondta: kiválasztásukkor nemcsak a szakmai felkészültség volt döntő. A lehetséges jelöltek közül igyekeztek olyanokat kiválasztani, akik együttműködve tudnak dolgozni.

A költségvetési tanács véleményezi majd a költségvetési és pótköltségvetési tervezeteket, kiszámolja, hogy egy jogszabálynak milyen hatása lesz a büdzsére, és makrogazdasági előrejelzéseket készít. Ezeket nyilvánosságra kell hozni.

Az egyik jelölt, Török Ádám azt mondja, a világ biztosan odafigyel majd a testületre, és hangsúlyozta, hogy politikailag független testület fog véleményt nyilvánítani.

Felelősebb költségvetési politikát, jobb tervezést sürgetett az SZDSZ, a KDNP és a Fidesz frakcióvezetője is a jelöltek bemutatása után tartott sajtótájékoztatón. Navracsics Tibor Fidesz frakcióvezető emlékeztetett, hogy három éve javasolták először a költségvetési tanács felállítását.

A Fidesz javaslata tehát csak tavaly került az országgyűlés napirendjére, amikor több párt is előállt a maga elképzelésével a költségvetési hiány csökkentéséért. Némi alkudozás után a képviselők megegyeztek a tanács összetételéről, egyúttal elfogadták a kiadásokat kordában tartó úgynevezett plafontörvényt is.

(MR)