Fotó: shutterstock.com/ESB Professional
Hirdetés

A szakértő szerint Németország tönkremenne, ha felmondaná a gazdasági kapcsolatait Kínával. „A Volkswagen konszern például a pandémia előtti évben 654 ezer járművet adott el Amerikában és 4,2 milliót Kínában, ahol többek között a mostanában sokat emlegetett Hszincsiang-Ujgur tartományban, Ürümcsiben is van üzeme. (…) Az unió legnagyobb kereskedelmi partnere Kína, Európa mozdulni sem tud nélküle. A politikai habverés nem tudja felülírni a gazdasági realitást” – hangsúlyozta Salát Gergely.

Emlékeztetett arra, hogy 2020 decemberében, a német uniós elnökség utolsó munkanapján, Hszi Csin-ping kínai elnök, Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár közösen jelentette be ünnepélyes keretek között, hogy történelmi megállapodáshoz értek Kína és Európa befektetési kapcsolatainak rendezésében. Ez egy elvi egyezség volt, amelyet nemrégiben ugyan – vélhetően amerikai nyomásra – „elkaszált” az Európai Parlament, de ettől még az egyes országok szintjén továbbra is jelentősek a gazdasági kapcsolatok. „A szóban forgó megegyezés az európai cégek érdekeit védte volna, de korántsem biztos, hogy ezzel lezárult ez a történet. A politika és a gazdasági érdekek csatája zajlik” – tette hozzá az egyetemi oktató.

Korábban írtuk