Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív
Fotó: Vermes Tibor/Demokrata, archív, illusztráció
Hirdetés

Hozzátette, 5 százalék fölötti növekedési ütem Magyarországon is az első Orbán-kormány alatt volt legutóbb.

Boros Imre kiemelte azt is, hogy a V4-es régióban jóval magasabb volt a GDP növekedésének üteme, mint a nyugat-európai tagországokban, ezzel megnő a V4-ek gazdaságának relatív súlya.

A növekedés hatására csökken a GDP-arányos államadósság szintje Magyarországon. A gazdaság stabil és kiszámítható, a külföldi befektetések továbbra is áramlanak az országba – hívta fel a figyelmet.

A közgazdász a növekedés fontos mozgatórugójának nevezte a foglalkoztatottság bővülését és a vásárlóerő erősödését. A közfoglalkoztatottak aránya ugyanakkor csökken, ami jelzi, hogy sikeres volt visszavezetésük az elsődleges munkaerőpiacra – fejtette ki Boros Imre.