Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken az intézményben tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 2007-es bezárásával hatalmas űr keletkezett a mentális problémákkal élők kezelésében, a megszüntetett intézmény ezen a szakterületen egyedülálló volt.

Ezt az ellátási hiányosságot hivatott pótolni a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet az ellátáson túl kutatási, oktatási tevékenységgel – mondta a miniszter. Az intézményt mindenképpen fejleszteni kell – hangoztatta, hozzátéve, hogy az elmúlt években 500 millió forint hazai és uniós forrásból megtörtént az OPAI infrastrukturális fejlesztése, a diagnosztikát segítő digitális eszközök beszerzése, amelyek felváltották a korábbi analóg rendszereket.

Kásler Miklós az EBP kapcsán elmondta, hogy az összes országos egészségügyi intézet részesül a fejlesztési forrásokból, idén januárban megkezdődtek a műszerbeszerzések is, és a régió valamennyi kórházában zajlik az orvostechnológiai eszközök és az informatikai rendszerek fejlesztése közel 10 milliárd forintból.

Németh Attila, az OPAI főigazgatója arról beszélt, hogy az intézet 2013-ban történő megalakítása óta azon dolgoznak, hogy az OPNI bezárása és az OPAI létrejötte között eltelt hat évet „behozzák”, és úgy látja, sok területen sikerült leküzdeni az lemaradást. Egy módszertani központ még hiányzik – mondta -, de örömét fejezte ki, hogy az öt nemzeti egészségügyi program egyike a mentális betegségekre fókuszál, hiszen ezek népbetegségnek számítanak Magyarországon.

Pintér Gábor, XV. kerületi önkormányzat képviselő-testületének Fidesz-KDNP frakcióvezetője arról beszélt, hogy míg a baloldali kormányok 600 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, addig a jelenlegi kormány folyamatosan visszapótolja azokat. Mint mondta, az elmúlt években ötszáz milliárd forintot fordított a kormány a vidéki egészségügyi ellátók fejlesztésére, jelenleg pedig a közép-magyarországi régió fejlesztése zajlik 700 milliárd forint hazai forrásból; ebből négy centrumkórház, tizenegy országos intézet, a társkórházak és 32 szakrendelő fejlesztését történik meg.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Kásler Miklós a sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy eredményt hirdettek a Három generációval az egészségért címmel indított prevenciót ösztönző pályázaton.

Közölte, az 5,4 milliárd forintos keretösszegű kiírásra a 80 nyertes pályázó részére már átutalták a támogatást.

A programra felnőttek és/vagy gyermekek ellátását végző háziorvosi praxisok, illetve az ezeket működtető önkormányzatok társulásai pályázhattak. Célja a prevenció, a szív- és érrendszeri betegségek megelőzése, a rizikófaktorok felmérése, a lakosság egészségtudatosságának erősítése, az onkológiai szűréseken való részvétel növelése, valamint a gyerekek egészséges életre nevelése.