A magyar partnerek megerősítették elkötelezettségüket a magyar-orosz együttműködés folytatása mellett a paksi atomerőműnek a Roszatom részvételével történő bővítése ügyében – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott hétfői moszkvai tárgyalását lezáró közös sajtóértekezleten.

Fotó: MTI/AP/Ivan Szekretarev

Lavrov elmondta, hogy a megbeszélések homlokterében Vlagyimir Putyin orosz elnök februári budapesti látogatása, valamint azok a további erőfeszítések álltak, amelyek célja a dinamizálódó kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása. Rámutatott, hogy ebben a munkában jelentős szerepe van a kétoldalú kormányközi gazdasági együttműködési bizottságnak, amelynek társelnökei a küszöbönálló csúcson beszámolnak majd az elvégzett munkáról. A testület soros ülését idén Moszkvába rendezik meg.

MTI