Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Magyar Levente hozzátette: az üzleti döntés az elmúlt 12 év sikeres kormányzati munkájának eredménye, ami stabil, kiszámítható üzleti környezetet teremtett az országban a világ bármelyik vállalatának. Az iparág jelentős szerepet tölt be a magyar gazdasági növekedésben. A térségben ez a beruházás sokkal nagyobb hozzáadott értéket képvisel, mintha a fővárosban, vagy bármelyik másik nagyvárosban jönne létre – húzta alá.

Köszönetet mondott a vállalat vezérigazgatójának azért, hogy az ország mellett döntöttek 2022-ben, amikor „egy világválság van mögöttünk, és éppen egy kiterjedt európai háború zajlik Magyarország közvetlen szomszédságában”. Szavai szerint garantálják, hogy nem fog ebben csalódni, mert az ország a következő években is biztonságos hely lesz, amit el fognak látni a lehető legolcsóbb energiával.

„Magyarországot minden eszközzel távol fogjuk tartani azoktól a megrázkódtatásoktól, amiket a háború okoz Európában és szerte a világon” – fogalmazott az államtitkár.

Fontos szempontnak nevezte azt is a beruházás mellett, hogy a képzett munkaerőt egy sor Észak-Magyarországon működő egyetem tudja biztosítani, ide sorolta a Sárospataki Egyetemet, a Miskolci Egyetemet, és számos más képzőközpontot. Tavaly a magyar gazdaság rekord növekedést ért el, és a 2022-es is jó év lesz, mert kellően erősek az alapok a háború okozta hullámok megtöréséhez.

Korábban írtuk

Magyarországon három nap múlva választások lesznek – folytatta, mindenkit arra bíztatott, hogy a békét, a stabilitást, a kiszámíthatóságot, és a stabil üzleti környezetet nyújtó növekedési perspektívát támogassa, ami az utóbbi években bizonyította: Magyarország Európa egyik leggyorsabban fejlődő állama tud lenni.

Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselőjelöltje örömtelinek nevezte, hogy az SK Business Development AG Sárospatakon létesít üzemet.

Kiemelte: a magyarok jól tudják mit jelent a német minőség, ez a hagyomány folytatódott az elmúlt évtizedben, amikor a város térségében számos, magas szintű német technológiát képviselő cég telepedett meg. Ez a befektetés is azt mutatja, hogy a magyarországi befektetési környezettel elégedettek az itt működő német cégek, jól érzik magukat az országban. A 2023 év végéig megvalósuló beruházással létrejövő 29 új munkahely tovább erősíti Sárospatak gazdasági erejét – jelentette ki.

Karl Schüssler vezérigazgató elmondta: a család több mint 50 éve indította a vállalkozást, stabil menedzsmenttel és vezetési struktúrában működnek. A növekedésük töretlen, új piacokat tudtak szerezni a Távol-Keleten is.

Hozzátette, hogy megtapasztalva a pandémia ellátásbiztonságra kifejtett hatásait, a gyártás biztonságának előtérbe helyezésével 2020 végén döntöttek a magyarországi terjeszkedés mellett.

Közlése szerint a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) segített a sárospataki befektetés mindenre kiterjedő megtervezésében. A beruházás a Karl Schüssler német családi vállalat első Németországon kívüli üzeme lesz, a mintegy 6 millió euróból 30 modern CNC-gépet szereznek be, és évi 200 ezer terméket terveznek majd legyártani. A cég jelenleg 75 embert foglalkoztat.