Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás
Hirdetés

Hozzátette: a BorsodChem az eddigi éves 200 kilótonna gyártási kapacitást 90 kilótonnával megemeli, ezzel új salétromsav gyártási kapacitást hoz létre, és megtartja világpiaci vezető pozícióját ezen a területen.

Szijjártó Péter kiemelte, a BorsodChem a magyar gazdaság egyik legfontosabb vállalata, a hazai és az európai vegyipar egyik vezető vállalatává vált, amely a világjárvány ellenére sem bocsátott el munkavállalót, sőt növelte az alkalmazotti létszámot.

A Magyarországról Kínába irányuló export az idén 12 százalékkal nőtt, a két ország közötti kereskedelmi forgalom 18 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Az elmúlt három hónapban öt jelentős kínai vállalati beruházást jelentettek be Magyarországon, amelyekkel együtt az idén tíz új kínai befektetés jön létre, ez 140 milliárd forint beruházási értéket képvisel.

A miniszter kijelentette: a keleti nyitás politikája egyértelmű siker.

Korábban írtuk

Hozzátette, hogy tavaly a világon végrehajtott összes beruházás 45 százalékát keleti tőkéből finanszírozták, a magyar export keleti irányba az elmúlt tíz évben 22 százalékkal nőtt, tavaly pedig a legtöbb beruházás Magyarországra keletről érkezett.

Magyarországon a kínai beruházások összértéke meghaladja az 5 milliárd dollárt, a kínai vállalatok több mint 15 ezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak.

A két ország közötti együttműködés bizonyította, hogy rendkívüli időszakban is jól működik – jelentette ki a külgazdasági miniszter.

Elmondta, tavasszal 185 repülőgéppel szállított Magyarország Kínából az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket, szerdán újabb 1 millió darab favipiravir hatóanyagú gyógyszer érkezett Kínából, ezzel számuk 2,8 millióra nőtt.

Beszédében Szijjártó Péter aláhúzta, Magyarország kormánya a tisztességes piaci versenyt támogatja, ezért elutasít minden nemzeti alapú diszkriminációra történő felhívást. Magyarországon a vállalatoknak tulajdonosi hovatartozástól függetlenül kell betartaniuk minden jogszabályt.

Szijjártó Péter szerint a koronavírus világjárvány következtetéseiből levonható, hogy új világgazdasági korszak következik, a magyar külpolitikának egyértelmű célja a magyar gazdaság érdekeinek érvényesítése, és az, hogy Magyarország a győztesek közé tartozzon a gazdasági kapacitások újraelosztásának versenyében.

A külgazdasági miniszter méltatta, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye ipari teljesítménye az elmúlt tíz évben 72 százalékkal nőtt, a munkanélküliség ez idő alatt harmadára csökkent, az ország megyéi közül itt van a hetedik legtöbb külföldi befektetett tőke.