Fotó: Szijjártó Péter, Facebook
Hirdetés

A tárcavezető a SAG-AutoNet Kft. üllői csarnokavató ünnepségén üdvözölte, hogy a beruházás nyomán regionális autóalkatrész-elosztóközpont jön létre, ahonnan kilenc ország műhelyeit szolgálják majd ki.

Beszédében kiemelt jelentőségűnek nevezte a projektet, mondván, ezáltal tovább javulnak a magyar autóipar pozíciói és működési feltételei. Illetve emlékeztetett arra, hogy a szektor a magyar gazdaság gerincoszlopa, hazánk ipari kibocsátásának nagyjából 30 százaléka ehhez köthető, az autóalkatrészek exportjában például Magyarország a világranglista 15. helyén áll.

A svájci tulajdonosi hátterű csoporthoz tartozó vállalat 18 milliárd forint értékű beruházásához az állam 1,4 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve 130 új munkahely létrehozását.

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy kevesebb mint három év alatt kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, ami komoly változásokat hozott a logisztikai és az autóipari ágazatban.

Korábban írtuk

Az üzletmenet folytonosságának biztosítása céljából a vállalatok túlrendelésekkel tartalékokat kezdtek felhalmozni, ez pedig szükségessé tette a raktárkapacitások jelentős bővítését – mutatott rá.

Majd hozzátette, hogy Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből fakadóan mindig is komoly logisztikai képességekkel rendelkezett, elvileg. „Csakhogy ez infrastruktúra nélkül fabatkát sem ér, de az elmúlt több mint egy évtized fejlesztései nyomán Magyarország ma már a harminc legkedvezőbb körülményeket kínáló ország közé került” – közölte.

A miniszter arra is kitért, hogy Magyarországon több mint 900 svájci cég csaknem 35 ezer embernek ad munkát, a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke pedig tavaly megközelítette a kétmilliárd eurót és ezzel rekordot döntött.

Végezetül leszögezte, hogy a háború és a szankciók miatt előállt rendkívül nehéz gazdasági helyzet sem tántoríthatja el a kormányt attól, hogy teljesítse legalapvetőbb gazdaság- és társadalompolitikai céljait.

„Vannak olyan nagy céljaink, amelyek ügyében nem ismerünk semmifajta kompromisszumot. A teljes foglalkoztatás fenntartása, Európa legalacsonyabb adóinak megőrzése és Európa leggyorsabb és leghatékonyabb beruházásösztönzési rendszerének működtetése továbbra is ott van a legfontosabb feladataink között” – mondta.

„A magyar gazdaság az európai recessziót csak úgy tudja elkerülni, ha továbbra is újabb és újabb beruházások érkeznek, jönnek létre Magyarországon” – hangsúlyozta, aláhúzva, hogy már mostanra megdőlt az éves beruházási rekord.