A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte, hogy Magyarországon a beruházások lendülete töretlen, amin belül a kutatás-fejlesztésre alapuló befektetések egyre nagyobb részarányt képviselnek, ami egy kifejezetten kedvező előrejelzés a magyar gazdasági folyamatokra nézve. „Ahol az új korszak technológiai megoldásait kifejlesztik, odakerülnek az új korszaknak a gazdasági és termelő kapacitásai is. Tehát a kutatás-fejlesztési beruházások növekedése egyértelműen újabb beruházások Magyarországra érkezését vetíti előre” – mondta el miniszter.

Hirdetés

Hozzátette: egyetlen év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi többlet, ami az idei év első négy hónapjában már 3 milliárd eurós pluszt mutat. „Mindez nem lenne lehetséges, hogy ha a beruházási kedv alább hagyna, de úgy néz ki, hogy a beruházások lendülete töretlen” – közölte.

A Budapesten megvalósuló legújabb beruházásról szólva elmondta, hogy a mai nappal ismét egy kifejezetten kutatásfejlesztésre fókuszáló beruházás valósul meg az országban. A japán-német hátterű DMG MORI és HEITEC közös vállalkozásával egy magyar kutatóközpont jön létre Budapesten a XI. kerületben. A 4 milliárd forintos beruházáshoz a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít, különös tekintettel arra, hogy 55 új, magas hozzáadott értékű kutatásfejlesztéshez kapcsolódó munkahely jön létre.

„Olyan szoftverek fejlesztésére kerül sor, amelyek a szerszámgépgyártást a kezdeti fázistól egészen a végéig digitalizálják” – mondta el a miniszter. Hozzátette: a DMG MORI HEITEC magyarországi tevékenységének bővítése azért is jelentős nemzetgazdasági szempontból, mert a vállalat 100 százalékos exporthányaddal dolgozik, tehát az itt előállított kutatásfejlesztési eredmények egészét külföldön értékesítik, ami nagyban hozzájárul a magyar export teljesítményéhez.

Korábban írtuk

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy a kormány célja egyértelmű: „Az év végére 5,5 százalékos gazdasági növekedést akarunk elérni, hogy a világjárvány legnagyobb terheit viselő családok számára visszaadjuk az idei esztendőben befizetett személyi jövedelemadót, ami egy óriási lendületet adhat a jövő év elején, nemcsak a családi költségvetéseknek, hanem az egész magyar gazdaságnak.”