A Magyar Nemzet szombati számában megjelent cikk szerint az új közteher lényege, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, vagyis az OECD ernyője alatt nemzetközi szinten egységesítenék a társasági adó kulcsát, megszabva egy minimális mértéket, például 15 százalékot. Az elképzelés lényegében kiiktatná a befektetésekért folyó nemzetközi adóversenyt azzal, hogy a multinacionális nagyvállalatoknak ezt a mértéket mindenképpen meg kellene fizetniük. Mivel a minimumadó egyik legfőbb szorgalmazója az amerikai elnök, ezért a közterhet többen csak Biden-adónak nevezik.

Hirdetés

Tállai András államtitkár rámutatott: Magyarország szedi jelenleg a legkisebb társasági adót az Európai Unióban, a kilenc százalékos mérték pedig az elmúlt években érzékelhető előnyt jelentett a nemzetközi befektetésekért folytatott versenyben. Úgy fogalmazott: önként és dalolva ezt az előnyt nem engedjük ki a kezünkből.

Az államtitkár felidézte, hogy az adópolitika a 2010-es kormányváltás után vett új irányt. Akkor nem a lakosság és a kisebb cégek megadóztatásáról született döntés, hanem arról, hogy különadók formájában átmenetileg nagyobb összeggel járuljanak hozzá a közös terhek viseléséhez a bankok, a távközlési cégek, az energiavállalatok és a kiskereskedelmi áruházláncok – emlékeztetett.

Elmondása szerint ezek a vállalkozások három év alatt csaknem ötszázmilliárd forintot fizettek be ágazati adók formájában a költségvetésnek. „De a szabályokat úgy alakítottuk ki, hogy azok nem veszélyeztették a nagyvállalatok működőképességét és profittermelő lehetőségeit sem” – emelte ki az államtitkár.

Egyes adók ügye – fűzte hozzá – utóbb elkerült az Európai Unió Bíróságához, amely Magyarországnak adott igazat. Eszerint ezek a vállalkozások bevételeik, jelentőségük arányában rászoríthatók arra, hogy részt vegyenek a magyar közteherviselésben. Egy idei, szintén a reklámadót érintő, a bizottság által indított bírósági eljárás végén pedig az bizonyosodott be, hogy nem számít állami támogatásnak a sávosan progresszív mértékrendszer az árbevétel alapú adókban.

A kormány Brüsszel kérésére sem hajlandó a hazai vállalkozásokat, a gazdaságot sújtó adóemeléseket megvalósítani, ezt Washington óhajára sem tehetjük meg – szögezte le Tállai András.

Rámutatott arra is, hogy az adócsökkentés politikája hozta vissza az országot 2010 után a csőd széléről, ahová a baloldal taszította, és az adócsökkentés politikájával lehetett a mostani járvány után újraindítani a gazdaságot. Mert amikor csökken az adó, akkor nő a gazdaság, nő a foglalkoztatás, és nőnek a bérek is – zárta szavait az államtitkár.

Korábban írtuk