Új kamattámogatási hitelprogram indítását tervezi idén az agrártárca a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások fejlesztéseinek és beruházásainak segítésére – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, az AGROmashEXPO és Agrárgépshow szakkiállításon. 

Fotó: MTI (archív, illusztráció)

A miniszter megnyitó beszédében elmondta, hogy 2019 az építkezés évének tekinthető, a fejlődést a vidékfejlesztési program (vp) által már megítélt 620 milliárd forint beruházási támogatás ösztönzi. Ugyanakkor a tárcavezető szerint az ágazat versenyképességének javítása nemcsak a beruházásokon múlik, ezért készítették elő azt a törvénycsomagot, amelynek köszönhetően idén érdemben gyorsulhat az osztatlan közös földtulajdon felszámolása.

Nagy István hangsúlyozta, hogy a tárca fejlődést támogató gazdaságpolitikai környezetet kínál a gazdasági szereplőknek, ennek alapja a stabil finanszírozási környezet megteremtése. A termelőknek 2018. évi kérelmeik után már tavaly 187 milliárd forint közvetlen támogatást fizettek ki előleg és részfizetés formájában, a következő hetekben, hónapokban pedig további 230 milliárd forint kifizetésével segítik finanszírozásukat és jövedelemtermelő képességük fokozását.

A fejlesztési eltökéltséget az is mutatja, hogy a közelmúltban 50 milliárd forintos kerettel új beruházási pályázatot is hirdetett a tárca az élelmiszer-feldolgozás és a borászati ágazat számára – emelte ki. Emellett továbbra is elérhető a mezőgazdasági üzemek energiahatékonyság-javítását célzó 35 milliárd forintos felhívás – tette hozzá.

Nagy István kitért arra, hogy törekednek a klímaváltozás okozta aszálykárok hatásainak csökkentésére, valamint az öntözéses gazdálkodás elterjesztésére és ösztönzésére. A kormány döntése szerint 2030-ig évente 17 milliárd forintnyi fejlesztési forrást biztosítanak a mezőgazdasági öntözést szolgáló állami főművek fejlesztésére. 2019. első fél évében megkezdi működését a Nemzeti Öntözési Központ, emellett egyszerűsítik az öntözéses gazdálkodás kialakításával kapcsolatos eljárásokat, csökkentik az adminisztrációs terheket – tájékoztatott a miniszter.

Fontos feladatként említette a Digitális Agrárstratégia (DAS) idei elfogadását, elsőként a közigazgatási adatrendszerekben rejlő gazdaságfejlesztési potenciált tennék kihasználhatóvá. A digitális agrár-rezsicsökkentés célja egyrészt minél több állami adatbázis ingyenessé és elérhetővé tétele, másrészt az állam, illetve az unió felé kötelező adatszolgáltatások egyszerűsítése – jelezte a miniszter.

Szólt arról is, hogy mivel Magyarországon még nincs kiépült rendszere a mezőgazdasági vállalkozások generációváltásának, ezért a tárcánál megkezdték a generációváltás elősegítését célzó szakpolitikai program kidolgozását, amelyet több érdekképviseleti szerv bevonásával készítenek elő.

Harsányi Zsolt, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (Megfosz) elnöke kiemelte, hogy a Hungexpo és a szövetség közötti többéves megállapodásnak köszönhetően mintegy 35 ezer négyzetméteren mutatkozhatnak be az ágazati szereplők a szerdától szombatig tartó szakkiállításon.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a szakkiállítás minden évben nagy népszerűségnek örvend, ebben az évben is minden szeglete elkelt a kiállítótérnek. Az idén minden korábbinál több, összesen 4 ezer diák érkezik a kiállításra, ahol innovációkkal, az okos agráriummal is megismerkedhetnek az érdeklődők – fűzte hozzá.

Nagy István a rendezvényen átadta az AGROmashEXPO és AgrárgépShow Termékfejlesztési díjait. Nagydíjban kettő, különdíjban 12 pályamű részesült.

A helyszínen kiadott közlemény szerint Magyarország agráripari csúcsrendezvényén több mint 350 kiállító vonultatja fel termékeit, mutatja be szolgáltatásait. A szakkiállítást számos konferencia, tájékoztató és workshop kíséri, ahol a gazdálkodók az iparág legaktuálisabb kérdéseire kaphatnak válaszokat.