Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Mosóczi László azt mondta, a magyar „figyelemre méltó, nagy teljesítményű útfelújítás” alapja három pillérre épül. Az egyik a 2016-ban indult hazai forrású Komplex Útfelújítási Program, amelynek keretösszegét a kormány csütörtökön 16,4 milliárd forinttal növelte, ezzel a végösszeg mintegy 191 milliárd forintra nőtt – idézte fel.

A második a hazai és uniós forrású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), amelyben a megyei önkormányzatok bevonásával jelölik ki a felújításra szoruló útszakaszokat. A harmadik pedig a Magyar Falu Program, amely keretében a kormány 2020-ban 50 milliárd forintot fordít útfelújításra – ismertette.

Kitért arra is, az utak üzemeltetése 2015-ben „gyenge lábakon állt”, mert a közútkezelők nem kapták meg a közútfenntartáshoz szükséges eszközöket. Jelenleg azonban a 90 milliárd forintos keretből Magyarország 31 ezer kilométer hosszú úthálózatának üzemeltetése biztonságosan, a lakosság elvárásainak és a gazdasági szereplők igényeinek megfelelően biztosítható – emelte ki az államtitkár.

Mosóczi László a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, az utak műszaki állapota a gazdaság szempontjából is fontos, mert a beruházók, amikor arról döntenek, hol szeretnének ipari létesítményt üzemeltetni, az elsők között veszik figyelembe a megközelíthetőséget és a közlekedést.