Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a minisztérium csütörtöki közleményében hozzátette, 2010-hez képest a szektor termelése közel 62 százalékkal bővült, ezzel Magyarország továbbra is első a régióban.

Hirdetés

Tavaly augusztushoz képest az épületek építésében közel harmadával nőtt a termelés. Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene ötödével-negyedével haladta meg a 2020-as adatot. A hazai cégek közel 40 százalékkal több szerződést kötöttek meg, az egyéb építmények építésére vonatkozóknál majdnem másfélszeres a bővülés.

A jó eredmény elérésében fontos szerepe van az építőipari termékek legutóbb januárig meghosszabbított kiviteléhez kapcsolódó regisztrációs kötelezettségének. A kormány többféle intézkedéssel védi a magyar emberek érdekeit, hogy az otthonteremtési, lakásfelújítási támogatások valóban a családokat szolgálják.

Schanda Tamás kifejtette: „az állami és vállalati beruházások, a különböző támogatások, kedvezményes kamatozású hitelek felhasználásának alakulása is mind a gazdaság újraindulását igazolják. A szektor kilátásai így mindenképpen bíztatók, az építőipari kibocsátás ismét érdemben ösztönözheti, húzhatja a növekedést”.

Korábban írtuk