A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a nap folyamán egyeztetett a Debrecenben mintegy 65 milliárd forint értékben üzemet építő, elektromos akkumulátorokhoz különböző elemeket gyártó Semcorp vezetőivel. Mint elmondta, a kínai céggel már arról tárgyalnak, hogy „ezt megtoldják egy újabb, az első dupláját jelentő beruházással”, amely így már több mint ezer új munkahelyet teremtene Magyarországon.

Hirdetés

A Bunge amerikai agrárvállalat vezérigazgatójával folytatott tárgyalást követően pedig a miniszter elmondta, hogy szintén egy kapacitásnövelő beruházás lehetőségéről egyeztettek, miután az amerikai társaság már jelen van Martfűn, ahol étolajat állítanak elő.

Ennek kapcsán aláhúzta: az ukrajnai háborúnak a globális élelmiszerpiacra is rendkívül drámai hatása lesz, ugyanis az ország a világ második legnagyobb gabonaexportőre. Márpedig a fegyveres konfliktus miatt az ilyenkor szokásos területnek csupán a töredékén tudott megtörténni a vetés, így csökkenni fog a kivitel is.

Szijjártó Péter végül a Magyarországon már jelenleg is nagyjából 2800 embert foglalkoztató, a gazdaság dimenzióváltásában nagy szereppel bíró IBM vezetőivel tárgyalt esetleges további fejlesztésekről.

„Fontos, hogy meg tudjuk védeni mindazt, amit el tudtunk érni a magyar gazdaságban. Lehetőleg újabb munkahelyteremtő beruházásokat kell Magyarországra hozni” – szögezte le.

Korábban írtuk