Az Otthon Start Program elindításával az elsőlakás-vásárlóknak is segítséget kíván nyújtani a kormány. Az Origo cikke bemutatja, hogy az Otthon Start mellett milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, amellyel akár megszerezhető a 10 százalékos önerő is.

Hirdetés
Fotó: carballo/Shutterstock

Mint írják, az év elejétől elérhető a munkáltatók által biztosított lakhatási támogatás. Ez havonta legfeljebb százötven, évente pedig 1,8 millió forintos megtakarítást jelenthet a 35 év alatti munkavállalóknak. Ezt az összeget lakbérre és lakáshitel törlesztésre is lehet fordítani, azoknak is segít, akik nem tudnak belépni az ingatlanpiacra vagy már ősztől élnének az Otthon Start nyújtotta lehetőséggel.

A saját lakásba költözés egyik fő akadálya az önerő előteremtése szokott lenni, ami fedezhető a jelenleg maximum 11 millió forintos, szabad felhasználású, kedvező kamatozású hitellel, a babaváróval. A hitel kamatait

  • egy gyermek után elengedik, 
  • két gyermek után csak a fennmaradó hitelösszeg felét kell visszafizetni, 
  • három megszületett gyermek estén pedig vissza nem térítendő támogatássá alakul.

Az idei évtől elérhető munkáshitel is használható önerőként és a nyugdíjpénztári megtakarítások is költhetők lakáscélra,

Korábban írtuk

de az utóbbira csak az idei évben van lehetőség.

A megtakarítások átlagos nagysága inkább a felújításokhoz elegendő, ám ez is nagy segítség azoknak, akik szeretnének javítani lakhatási körülményeiken, de (még) nem tudnak elköltözni. Jó hír, hogy a családtagjainknak (házastárs, gyermek, gyermekek) is átadhatjuk a megtakarítást, ami az ő ingatlanhoz jutásukat segíti, az önrész egy részét fedezi.

A csok plusz is segítség lehet az otthonteremtésben,

ám ez gyermekvállaláshoz kötött. Akinek viszont van gyerek és továbbiakat már nem vállalna,

a falusi csok-ot is igénybe veheti

akkor, ha ötezer fő alatti települést választ.

Ezenfelül továbbra is elérhetőek a kedvezményes, legfeljebb ötszázalékos kamatozású lakáshitelek,

amiknek a segítségével alacsonyabb havi törlesztőrészletek mellett költözhetnek a fiatalok albérletből saját lakásba.