Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Molnár György, a Concorde Értékpapír Zrt. nemzetközi kereskedője az MTI-nek elmondta: szerdán mindenki az Európai Központi Bankra (EKB) figyelt. Az EKB nyitva hagyta a lehetőségét annak, hogy a későbbiekben esetleg valamilyen lazító intézkedést foganatosítson, úgy látta, most még kevés adat áll rendelkezésre ahhoz, hogy ebbe az irányba menjen. Az európai piacok 0,5 százalék körüli pluszban tartózkodnak a kamatdöntő ülés után.

A magyar tőzsdén nagyon alacsony volt a forgalom, ennek ellenére az OTP 1 százalékos pluszban zárt – emelte ki Molnár György. A nap közben gyengélkedő Molt is pluszba húzták, napi csúcsán fejezte be a napot, míg a Richter 25 forintos csökkenéssel zárt.

A Mol 2 forinttal, 0,06 százalékkal 3280 forintra erősödött, 880,3 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 0,94 százalékkal 12 820 forintra nőtt, forgalmuk 1,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 470 forintra emelkedett, forgalma 542,3 millió forint volt.

A Richter-papírok 25 forinttal, 0,45 százalékkal 5515 forintra gyengültek, forgalmuk 718,4 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4384,18 ponton zárt szerdán, ez 28,95 pontos, 0,66 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.