Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a szolgáltatás bevezetéséhez ki kellett építeni egy központi rendszert, a bankoknak pedig fel kellett készülniük, hogy ehhez csatlakozni tudjanak. A központi rendszert a Giro Zrt. és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határidőre közösen elkészítette, az üzembe is állt július 1-jével.

A bankok többsége is felkészült a csatlakozásra a központi rendszerhez, ugyanakkor 25-30 százaléknyi piaci részesedést lefedő bankcsoportnál ez a munka még nem fejeződött be – tette hozzá.

A jegybank korábbi közlése szerint a szolgáltatással az év minden napján, 24 órában, legfeljebb 5 másodperc alatt lehet majd átutalásokat teljesíteni úgy, hogy az átutalás kezdeményezése során lehetőség lesz a jelenlegi hosszú számlaszámok helyett a kedvezményezett más azonosítóját (például mobiltelefonszám, e-mail cím) megadni.