A háború és az elhibázott szankciós politika eddig nem látott inflációhoz vezetett Európa-szerte – hangsúlyozza a közlemény. A szankciós infláció 2023 februárjában 19,6 százalékkal csökkentette a reálbéreket. A kormány célja, hogy letörje az árak emelkedését, év végére egy számjegyűre szorítsa le az inflációt – írták.

Hirdetés

A kormány már 20 intézkedésről döntött, többek közt bevezette a kamatstopot és az élelmiszerárstopot. Ezen túlmutatóan pedig megkezdődött egy online árfigyelő rendszer létrehozása a túlárazás megakadályozása, az árverseny fokozása, így az infláció csökkentése érdekében. A kormány legújabb intézkedésével pedig a jelentősebb bevétellel rendelkező kiskereskedelmi üzleteket kötelezi heti akciók meghirdetésére 20 termékkör esetén – emlékeztetett a GFM.

A kormány intézkedései működnek, az infláció januárban tetőzött, azóta folyamatos és trendszerű csökkenésnek indult. A kormány gazdaságpolitikájának köszönhetően pedig 2022-ben Magyarországon emelkedett legnagyobb mértékben az órabér. Míg hazánkban az órabérek 16,4 százalékkal emelkedtek, addig az uniós növekedés mindössze 4,4 százalékot ért el – áll a közleményben.

Korábban írtuk